Retteghet az ENSZ, baljós szövetség köttetett: ezzel a párossal jobb nem ujjat húzni
A szerződés előírja egymás kölcsönös védelmét, a nemzetközi jogi elveken alapuló együttműködést és a harmadik országokkal szembeni közös fellépést is.
A szerződés előírja egymás kölcsönös védelmét, a nemzetközi jogi elveken alapuló együttműködést és a harmadik országokkal szembeni közös fellépést is.
Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójukon megerősítették az orosz-észak-koreai kapcsolatokat, ígéretet téve a katonai és gazdasági együttműködés elmélyítésére.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken közölt békejavaslata ultimátum, arról szól, hogy az ő feltételei szerint fejezzék be a háborút - mondta Zelenszkij.
Kim Dzsongün észak-koreai szerint Észak-Korea és Oroszország legyőzhetetlen harcostársak.
Az orosz fogságból visszatért ukrán katonák mintegy 90 százaléka állítja, hogy a megszállók fizikai és mentális kínzásoknak vetették alá őket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztette a világot: nem fél atomot sem bevetni.
Mintha szögletesebben mozogna a nemrég újabb mandátumot elnyerő orosz elnök, de ennek egyszerű a magyarázata.
Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, nyitott egy olyan tűzszünetre, amely a jelenlegi harcvonalakat elismeri.
Az elmúlt hetekben már pletykáltak arról, hogy megingott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pozíciója.
Vlagyimir Putyin orosz elnök váratlanul egy civil közgazdászt, Andrej Belousovot nevezte ki új védelmi miniszterré.
Vlagyimir Putyin 1 milliárd font értékű, Fekete-tengerre néző sziklapalotáját átalakította, sok változás történt.
Beszédet intézett az oroszokhoz Vlagyimir Putyin. Az elnök azt állította, a moszkvai merénylet elkövetői Ukrajna felé akartak menekülni. Március 24-ét gyásznappá nyilvánította.
11 ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az FSZB vezetője. Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása.
Putyin győzőtt, 6 évre újra megválasztották Oroszország elnökének, a szavazatok 87,15 százalékát gyűjtötte be.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint Vlagyimir Putyin Európát háborúval fenyegető, hosszú távú terveket szövöget a színfalak mögött.
Boris Pistorius német védelmi miniszter vasárnap azt mondta, a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala Vlagyimir Putyin Nyugat elleni „információs háborújának” része.
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztette a nyugati országokat, hogy nukleáris háborút kockáztatnak az ukrajnai beavatkozásukkal.
Aggodalomra ad okot, hogy az eddig ismertnél jóval alacsonyabban lehet a nukleáris fegyverek bevetésének küszöbértéke Oroszországban.
Zelenszkij a két éve kezdődött háború óta most először közölt adatot az elesett ukrán katonák számáról.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy Aurus luxusautót ajándékozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek.