A ráknál is nagyobb veszély leselkedik a magyarokra
Rengeteg ember halálát okozhatják az ellenálló kórokozók.
Rengeteg ember halálát okozhatják az ellenálló kórokozók.
Ez az első közegészségügyi vizsgálata azon lehetséges tényezőknek, amelyek közrejátszhatnak a bélrák korai jelentkezéséhez.
Mi lehet az oka?
Megszólalt a Magyar Rákellenes Liga elnöke.
Minden 8. férfi ebbe hal bele.
Nem szabad könnyelműnek lenni.
Világszerte terjed a járvány.
Évről évre rengeteg új esetet regisztrálnak.
Mutatjuk az okokat.
Lehet nyerészkedni.
Az érintett gyógyszereket mintegy 200 ezer magyar szedhette.
Semmiképpen nem szabad azonnal abbahagyni.
75 ezer magyar érintett.
Fontos, hogy az orvos háta mögött semmit ne tegyünk.
A százezer főre számított rákbetegség okozta halálozásban majdhogynem dobogósok vagyunk.
Utánunk Görögország, Dánia, Lengyelország és Hollandia következik.
A daganatos betegségek közül ennek gyakorisága nőtt a legnagyobb mértékben.
Más betegeknek is jól jöhet.
Európában csak két országban rosszabb a helyzet.
Van ugyanakkor remény.