Nagyon fontos hírt kapott több százezer magyar: könnyebben kaphatnak lakástámogatást, ezt kell tenni hozzá
A tervek szerint a speciális adózású vállalkozók – átalányadózók, őstermelők, katások – könnyebben kaphatnak a jövőben lakástámogatást.
A tervek szerint a speciális adózású vállalkozók – átalányadózók, őstermelők, katások – könnyebben kaphatnak a jövőben lakástámogatást.
A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.
Terézváros lakói szeptember 2. és 15. között szavazhatnak a kérdésről.
Van iskola, ahol már a tanév kezdete előtt közölték, nem veszik el a diákoktól az okostelefonokat és más okoseszközöket
A közútkezelők azonnal eltávolíthatják azokat a járműveket, amelyek veszélyes helyen parkolnak.
Alig másfél hónappal ezelőtt még a kormány 675 milliárd forintos beruházáselhalasztást jelentett be
Az egymásnak ellentmondó jogszabályok miatt továbbra is köteles valamennyi munkáltatónak foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtani.
Szeptember 1-jétől főszabályként megszűnik a munkára való alkalmasság kötelező orvosi vizsgálathoz kötése, csak néhány kivétel akad.
Július végén szűkszavú rendelettervezet jelent meg a kormány oldalán a júliusi hőhullám és az ezer eurós áramár környezet után.
2024. július 31-től hatályos az a rendeletmódosítás, amely alapján hamarosan kiírhatják a megújult bölcsődei támogatást
A tervezett szűrések közé tartozik a 25-65 év közötti nők méhnyakrákszűrése, a 45-65 év közötti nők emlőszűrése, valamint az 50-70 év közötti férfiak és nők vastagbélszűrése.
A friss rendelet szerint a diákok bevihetik ugyan mobiltelefonjaikat az iskolába, de azokat minden teremben egy erre a célra kialakított "biztonságos" tárolóban kell elhelyezniük.
A kormány a veszélyhelyzeti rendeletalkotás keretében változtatott a szabályokon, így egy egyszerűsített eljárás végén automatikusan lehetett szabadon engedni az elítélteket.
Megszorítások lesznek az állami cégeknél. 28 vállalat kivételével, ugyanis az intézkedés nem vonatkozik többek között a postára, a MÁV-ra, a Volánbuszra vagy az MVM-re.
A török parlament kedden elfogadta a kóbor kutyákról szóló törvényt, amelynek keretében kötelezővé teszik az önkormányzatok számára több millió utcán kóborló eb befogását.
A májusi rendeletmódosítás után két hónappal máris látszanak azok a pozitív változások, melyek a fiókgyógyszertárak esetén volt kimondott feladat a gyógyszerészeti ellátásban.
A vásárlási tilalom 1,681 millió 18 év alatti fiatalt érint, és 17 energiaital gyártó és forgalmazó vállalkozásra vonatkozik.
Számadó Tamás főjegyző legújabb rendelete szerint más macska nem tartózkodhat az épületben, az örökbefogadott cicáról a hivatal gondoskodik.
Az engedély nélküli stégeket is elbontják, míg az engedéllyel rendelkezők esetében csak a kapukat távolítják el.
Fenntartják a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben, ehhez csatlakozik Pest és Budapest.