Megnyílt a jelölőszervezetek nyilvántartásba vételének lehetősége az április 12-ei országgyűlési választásra.
A Madách Imre Gimnázium már a tanév kezdete előtt közölte, nem veszik el a diákoktól az okostelefonokat és más okoseszközöket, ezek továbbra is használhatók a tanórákon, ha az intézmény igazgatója vagy egy pedagógus oktatási célból meghatározott időszakra engedélyezi azokat.
„Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel” - írja az iskola nevelőtestülete az intézmény honlapján.
A közelmúltban döntött a kormány az iskolai mobilhasználatról. A részletes szabályozást tartalmazó 245/2024. (VIII.8.) Korm. rendelet augusztus 8-án jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelet szerint az úgynevezett „használatban korlátozott tárgyakat” be lehet vinni az iskolába, de azokat a tanítás kezdete előtt, az intézmény házirendjében meghatározott módon le kell adni, és csak a tanítás végén vehetik vissza a diákok.
A jogszabály alapján az intézmények saját házirendjük szerint alakíthatják ki a protokollt, hogy ki veszi át az okoseszközöket, és hol tárolják azokat. A rendelet engedélyez kivételeket is, amelyeket a nemzeti köznevelésről szóló törvény szeptember 1-jén hatályba lépő módosítása részletez.
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







