Ez már a válság előszele? Egyre csökken a budapesti reptér forgalma
A Budapest Airport beszámolója szerint jelentősen visszaesett a szeptemberi utasforgalom: a 2019 szeptemberének a 78 százalékára csökkent az utazók száma az idén.
A Budapest Airport beszámolója szerint jelentősen visszaesett a szeptemberi utasforgalom: a 2019 szeptemberének a 78 százalékára csökkent az utazók száma az idén.
Az utaskilométerre eső árbevétel (RPK) 76,2 százalékkal nőtt egy év alatt, elsősorban a nemzetközi forgalom erőteljes fellendülésének köszönhetően.
A Ferihegyi repülőtér júliusi utasforgalma több mint 140 százalékkal nőtt a 2021-es év azonos időszakához képest.
Nagy-Britanniában és Európa-szerte gondot okoz a repülőtereknek és a légitársaságoknak, hogy pótolják a koronavírus-járvány alatti leállás után előállt munkaerőhiány.
Augusztus 1-től gyakrabban és éjszaka is jár a repülőtéri 100E autóbusz, jelentette be a BKK.
Újra egymillió fő felett volt a Budapest Airport forgalma júniusban. A parkoló nevet váltott, csaknem ötezer férőhely várja a reptérre látogatókat.
Csaknem megduplázódott Európában a törölt repülőjáratok száma nyáron a tavaszi hónapokhoz képest, a kiszámíthatatlanság ellenére sokan választanak repülős nyaralást.
Reggel írtunk arról, hogy a WizzAir minden nemű tájékoztatás nélkül a lutoni reptéren felejtett egy repülőnyi utast. Most megszólalt a WizzAir a járattörlés kapcsán.
Az utóbbi hónapban a komoly fennakadásokat lehetett tapasztalni a légi közlekedésben, ennek oka a szektorban tapasztalható munkaerőhiány.
Minden 4. ember a túl sok alkoholt fogyasztó, zajos emberek miatt panaszkodik, ezt követi a síró csecsemők, gyerekek, majd a helyhiány miatti bosszankodás.
Az európai légiközlekedési problémák Budapesten is éreztetik hatásukat.
Az elmúlt két év legmagasabb utasszámát érte el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér májusban.
A budapesti repülőtérről elérhető úti célok száma elérte a járvány előtti szint több mint 80 százalékát.
Bár a repülés a koronavírus miatt jóval olcsóbb lesz, nem biztos, hogy ez a tendencia megmarad
A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren februárban 620 199 utas fordult meg, ami több mint a tízszeres növekedés az előző év azonos időszakához képest.
Február 28. 00:00 órától március 6. 23:59-ig Magyarország légterébe nem repülhetnek be, ki, illetve át az Oroszország által üzemeltetett, ott regisztrált vagy orosz tulajdonú légijármű.
A repülőtér-üzemeltető februárban sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről.
Magyarországon jelenleg 119 repteret tartanak nyilván. Az állam öt-nyolc éven belül négy-öt nemzetközi repülőteret alakítana ki, ezenfelül pedig egy tucatnyi üzleti célú repülőtér is szerepel az átfogó repülőtér-fejlesztési stratégiában.
Állítólag a felek 4,44 milliárd eurós vételárban egyeztek meg, és az állam mellett az Indotek és a Mol is érdekelt az ügyletben.
Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak - tudta meg a Magyar Nemzet.