Nagy bajban a kisboltok: nem bírják az árstopok nyomását, bezárási hullám jöhet
Az árstopok és az emelkedő rezsiköltségek miatt rengeteg kiskereskedő került szorult helyzetbe.
Az árstopok és az emelkedő rezsiköltségek miatt rengeteg kiskereskedő került szorult helyzetbe.
Az idei meleg őszt a klímaváltozásnak köszönhettük, és lehet, emiatt enyhébb télre is számíthatunk a következő hónapokban.
A Magyar Cukrász Ipartestület szerint az „ipari” bejglik olcsóbbak, mint a cukrászdában kaphatók, ugyanakkor a minőségük jóval gyengébb.
Tömegesen mondja fel vállalati és társasházi áramszerződéseit egy magyar energiacég, ami jelentős felzúdulást okozott.
Az energiaárak emelkedése miatt már több mozi kénytelen volt bezárni, a Budapest Filmhez tartozó filmszínházakban pedig hétfőn és kedden nincs vetítés.
A mozik az év vége előtt jelentős áremelésre kényszerültek, valamint időszakos bezárásra is, mely rányomhatja bélyegét a karácsonyi mozizási kedvre.
A magyar fürdőket különösen megviselte idén az energiaárak drasztikus emelkedése, ami kis híján elindított egy bezárási hullámot is. Az áremelés pedig szinte biztos jövőre.
A közelmúlt kormányzati kommunikációja alapján tévesen úgy tűnhet, mintha a kabinet dinamikusan és magabiztosan egyengetné a geotermikus energiahasznosítás útját
A hideg közeledtével szükséges felhívni a kandalló, kályha és sparhelt tulajdonosok figyelmét az eszközök helyes használatára.
Egyetlen hónap alatt mintegy 63 százalékkal emelkedett meg a fabrikett átlagára a magyar tüzépeken - szúrta ki a Pénzcentrum a KSH adataiból.
Nagyjából minden szülő felkészült már lelkiekben arra, hogy az idei téli szünet hosszabb lesz, mint a megszokott.
Jövőre sem szabadulunk az inflációs nyomás alól: várhatóan tovább fognak drágulni az élelmiszerek.
Minden eddiginél fontosabbak lettek az ingatlanok energetikai paraméterei, ugyanakkor olyan sok más szempontot kell figyelembe venni a vásárlás során.
A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem együtt indított el egy felmérést, amiben azt szeretnénk megtudni, hogy hogyan érinti a társadalmat az energiaválság.
A PSZ követeli, hogy ne a tanulók rovására vezessenek be takarékossági intézkedéseket.
Sok hazai magánszínház a többszörösére növekedett rezsiköltség ellenére sem zár be télre, de azért különböző megszorítások lesznek.
Több bank is leállíthatja a felújítási támogatáshoz kapcsolódó hitelek forgalmazását. A pénzintézetek attól félnek, hogy december 31-ig nem futnának át az igénylések a rendszeren.
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Ma délben jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy december 1-től önálló energetikai minisztérium alakul, melyet az üzletemberként ismert Lantos Csaba vezet majd.
Gyakran hamis fotóval hirdetik a rossz minőségű anyagot, de az akciós tüzelő is gyanús lehet. A rendőrség azt tanácsolja, járjunk utána alaposan, honnan vesszük a fát.