Ez a testmozgás ősszel szörnyen népszerű lesz: bárki, bármikor belevághat
Erősíti az immunrendszert, mentális egészséget.
Erősíti az immunrendszert, mentális egészséget.
A Magyar Kupa-döntőt követő vizsgálatok során a csapatból még senki sem volt fertőzött.
Van itt még nafta!
A vírus várhatóan velünk marad.
Csak nem...
Nagy balatoni kerékpáros kirándulásunk után, ezúttal a Velencei-tavat vettük célba. Viszont most nem a kilométerek, a rázós szakaszok vagy éppen a furcsa ételek okozták a legnagyobb fejtörést.
Augusztus 1-jén lehet teljesíteni a távot.
A felsővezetőknek helyzetükből adódóan nincs lehetőségük a munkahelyi stresszfaktorok kikapcsolására, és arra sem túl sok, hogy közvetlen környezetükkel legalább osztozni tudjanak ezen. Számukra nincs egyéni jutalom, dicséret. De aki folyton csak ad, vezet, irányít hogyan élheti meg, egyáltalán lehetséges-e megélnie az önmegvalósítást?
Igazi bakancslistás tételnek számít a legnagyobb magyar tó megkerülése. Pár hete mi is elindultunk egy baráti társasággal, hogy megkerüljük kerékpárral a Balatont és megnézzük mennyit változott az igazi balatoni nyár a pandémia tükrében.
És közben még dolgozott is.
Eddig eléggé hanyagolták.
Persze, csak zárt körülmények között.
Kinyitnak, de kipróbálni nem lehet a termékeket.
Zárt kapus meccsek és az edzések is mehetnek.
Persze ez még csak terv.
Az utazgatás, éttermezés, gyógyfürdőzés most tabu.
Eddig szinte mindenki eszerint járt el - hatalmas hiba.
Utoljára 1992-ben volt nyári és téli olimpia egy évben.
Egyáltalán nem!