-1 °C Budapest

Durván átszabta nemzeti sportunkat a járvány: ők a jövő reménységei

2020. augusztus 13. 08:13

Az idei első, mezőhegyesi verseny után augusztus 7. és 9. között az 57. Magyar Hajtó Derby nemzetközi és nemzeti fogathajtó versenyt rendezték meg. A nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont volt. A versenyre a HelloVidék is ellátogatott, ahol megnéztük, hogy szerepelnek a legfiatalabb versenyzők, akik közül van, aki már egy éves korában megismerkedett a lovassport világával. Valamint megtudtuk azt is, hogy milyen hatással volt a sportágra a koronavírus. A gyerekek elárulták, miért volt idén más a felkészülés, Tóth Tamás szövetségi kapitány és Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója pedig elmondta, hogy miért fontos mégis folytatni.

Magyarországot a történelmét tekintve igazi lovasnemzetként ismerik, ezért a lovaskultúra, lovassport a mai napig jelentős szerepet tölt be nívós hagyományaink sorában. Mint ahogy sok más területen drámaian átszabta a szezont a koronavírus járvány, az utóbbi hónapokban a lovassport rendezvények is a háttérbe szorultak.

A megkésett szezon azonban a sportág szerelmeseinek egy pillanatra sem vette el a lelkesedését. Az idei első, mezőhegyesi verseny után augusztus 7. és 9. között az 57. Magyar Hajtó Derby nemzetközi és nemzeti fogathajtó versenyt rendezték meg. A nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont volt. A megmérettetésen nézőként a HelloVidék is részt vett:

A videót a HelloVidék cikkében találod!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 05:00