Katasztrófa szélén a magyar egészségügy: emberéletekben mérhetők a hosszú várólisták
A szívműtétek esetében el kell érni, hogy 90 napon belül meg tudjanak történni a műtétek, különben számottevően nő a halálozási arány.
A szívműtétek esetében el kell érni, hogy 90 napon belül meg tudjanak történni a műtétek, különben számottevően nő a halálozási arány.
100 bázisponttal csökkent a kamatfolyosó felső része. A szakértők szerint ezzel az MNB a várt ütemben folytatja a májusban megkezdett normalizációs ciklust.
Különösen jellemző, hogy az idősebbek vagy az egyedül élők cserélik nagyobb ingatlanaikat kisebbre.
A szakértő szerint "nincs tudomásunk arról, hogy több ezer főt érintő tömeges baleset, vagy megbetegedés történt volna májusban", úgyhogy a növekedés okát máshol kell keresni.
A szakértő szerint ha választási év lenne, biztosan meglenne a júniusi emelés.
Kétmillió forint alatt már nem lehet normálisan működő használt autót venni a szakértő szerint,
Vajon a magyarokat mennyire érinti általánosságban a rezsiemelés, és mennyien számíthatnak óriási csekkekre? Erről kérdezte a Pénzcentrum Balogh József, energetikai szakértőt.
Érdemes lehet egy ráncfelvarrást eszközölni okoseszközünkön, még nyaralás előtt is.
A kétarcúság jellemző most az ingatlanpiacra a szakértő szerint, aki idén már nem számít a fellendülésére, ugyanis a keresletet lassító fékek egy darabig még be lesznek húzva.
Az ok egyszerű: korszerűsítik a Budapest–Belgrád vasútvonalat, az asszony otthona pedig egyszerűen útban van.
Összegyűjtöttünk 10+1 szakértői tippet, aminek a segítségével minimalizálhatjuk az otthoni méreganyagok kockázatot.
A napfény alapvetően befolyásolja testi és lelki egészségünket, jótékony és káros hatásai évszaktól függően kerülnek fókuszba.
A belső kerületekben már alig valaki vesz lakást, de azt egyelőre nem tudni, hogy ebből rendszer lesz-e.
Ezen a héten a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag a leggyakoribb bunkóságokkal foglakozott, amelyekkel a közutakon találkozhatunk.
2021-ben az amerikai fogyasztók összesen közel 6 milliárd dolláros kárt szenvedtek el online csalások miatt.
Vajon tényleg meg lehet gyorsan gazdagodni?? És ha igen, akkor mi az, amibe tényleg érdemes pénzt fektetni? Többek között ennek járt utána Pénzcentrum.
Valószínűleg ez a lépés olyan problémát okozhat, hogy a csirkelmell szűkös lesz a kínálatban a kiskereskedelmi egységeknél.
Zsiday Viktor szerint Európát nem érdekli a bankválság. A befektetési szakértő szerint az csak egy nagy kirázás volt a most ismét újrainduló alapvető trendekből.
A szakértők szerint ezzel az öt biztos módszerrel örökre magad mögött hagyhatod az állandó halogatást.
Két amerikai bank csődje után ismét beindult a félelem a pénzpiacon, a sokak által vízionált, a 2008-ashoz hasonló válságtól azonban a szakértő szerint egyelőre nem kell tartani.