A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.
Megszólalt a szakértő: az alapkamat jelenlegi szintje a korábban vártnál hosszabb ideig maradhat
Az MNB Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal csökkentette a kamatfolyosó felső részét. Ehhez hasonló mértékben csökken az irányadó kamat is, ami 16 százalék lehet. A szakértők szerint a jegybank döntése nem okozott meglepetést, hiszen az MNB a várt ütemben folytatja a májusban megkezdett normalizációs ciklust.
A jegybank mai kamatdöntő ülését követően az alapkamat maradt 13 százalékon. Az az O/N betéti kamat szintén maradt, 12,5 százalékon, ugyanakkor az O/N fedezett hiteleszköz kamata 100 bázispontos mérséklődést követően 18,5 százalékon áll holnaptól. Ahogy várható volt az irányadó, egynapos betéti ráta 100 bázisponttal 17 százalékról 16 százalékra mérséklődött. Ezzel párhuzamosan bejelentették a devizacsere-tenderek esetében is a 100 bázisponttal alacsonyabb kamatszint alkalmazását.
Nagy János, makrogazdasági elemző szerint a jegybank új előrejelzéseit illetően optimistának tekinthető az idei növekedési előrejelzés: a megadott, 0-1,5 százalékos sáv szerint nem számolnak az éves reál-GDP mérséklődésével. Az inflációs prognózis a jövő évre vonatkozóan némileg feljebb tolódott, ami főként a bejelentett adóváltozásokkal magyarázható.
A mai jegybanki bejelentések nem okoztak meglepetést. Az MNB a várt ütemben folytatta a májusban megkezdett normalizációs ciklust, melynek eredményeként szeptemberben egyesülhet a két irányadó kamatláb, amennyiben a kockázati környezet ezt lehetővé teszi. Megmaradt a szigorú hangnem is: hangsúlyos elem maradt a kommunikációban és előretekintő iránymutatás során az óvatosság és fokozatosság.
A jegybank összegzése szerint mostanra a gazdaság minden ága a dezinflációs folyamatot erősíti, melynek eredményeként érdemben 10 százalék alá csökkenhet az éves fogyasztói árindex decemberre. Ezzel együtt a középtávú, 3 százalékos cél elérése csak 2025-ben következhet be.
Részletek
Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője elmondta, hogy a kockázati környezet külső feltételei között bár az utóbbi hetekben megugrottak a gáz-és áramárak, továbbra is érdemben elmaradnak az év eleji szintekhez képest, a gáztárolók feltöltöttségi szintje megfelelő, a befektetői hangulat ugyan vegyesen alakult, de csökkent a volatilitás és viszonylag stabilak voltak a piacok, valamint belátható távolságba került a Fed és az EKB kamatemelési ciklusának vége, noha a jegybankok üzenetei némileg szigorodtak. A fejlett országok közelmúltbeli bankrendszeri problémáinak nem voltak globális tovább gyűrűző hatásai, az általuk okozott piaci turbulenciák átmenetinek bizonyultak.
A belső feltételek közül a hazai devizapiac stabilizálódott, stabil maradt az állampapírpiac, az aukciókon megfelelő a kereslet, megtörtént az uniós megállapodás–bár a forrásokhoz való hozzáférés még nemkövetkezett be –, valamint érdemben javult a folyó fizetési mérleg egyenlege. Amennyiben ezen tényezőkben nem következik be negatív változás, az egynapos betéti gyorstender kamatának további fokozatos mérséklésére kerülhet sor a következő kamatdöntő üléseken.
A jegybank a továbbra kiemelten figyeli, hogy a külkereskedelmi, valamint a folyó fizetési mérlegben folytatódnak-e a pozitív tendenciák, tovább javul-e a cserearány, fennmarad-e a piaci stabilitás a deviza-, az állampapír-, és a swap piacokon, valamint hogyan alakulnak a bankrendszerrel kapcsolatos nemzetközi aggodalmak, a jegybanki kamatpolitikák és a befektetői kockázatvállalás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az egynapos gyorstender kamatának csökkentésének folytatása az óvatosság, a fokozatosság, a piaci kamatvárakozások, valamint előzetes kommunikációalapján történhet. Mivel az említett kockázati tényezők esetében további javulásra lehet számítani (a folyó fizetési mérleg a vártnál is nagyobb mértékben javulhat), arra számítunk, hogy az őszi hónapokban, legkorábban szeptemberben az egynapos betéti gyorstender kamata újra összeér az alapkamattal. Az MNB a korábbi 15-19,5%-os sávról 16,5-18,5% közé szűkítette idei inflációs várakozását, míg a jövő évit–főként az üzemanyagok jövedéki adóemelése miatt –3-5%-ról 3,5-5,5% közé emelte. Az idei, valamint a jövő évi 0-1,5% és 3,5-4,5% közötti GDP növekedési előrejelzését változatlanul hagyta.
Kilátások
Az inflációs várakozások horgonyzása, valamint az inflációs cél fenntartható módon történő elérése az alapkamat 13%-os szintjének tartós fenntartását teszi szükségessé Suppan Gergely szerint, aminek csökkentése az infláció számottevő és tartós csökkenéséig nincs napirenden.
Amennyiben a fundamentális folyamatok indokolják, az alapkamat jelenlegi szintje a korábban vártnál hosszabb ideig fennmaradhat. Mivel a jegybank várakozásai, valamint a várakozásunk szerint is, az év végére igen meredeken csökkenhet az infláció, az év utolsó hónapjaiban az alapkamat csökkentésére számítunk, ami decemberre 10,5%-ra mérséklődhet. A kamatcsökkentési ciklus a jövő évben is folytatódhat, azonban a jegybank a pozitív reálkamat fenntartását szükségesnek tartja, így a jövő év végére a várakozásunk szerint 6%-ra csökkenhet az alapkamat
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







