Reagált a legnagyobb könyves lánc: nem szortíroznak, marad minden a régiben
Nem terveznek semmit eltüntetni a kínálatból azért, mert az esetleg a gyermekvédelmi törvény betűjével ellentétes.
Nem terveznek semmit eltüntetni a kínálatból azért, mert az esetleg a gyermekvédelmi törvény betűjével ellentétes.
Több mint kétezren már be is adták a felmondásukat az utóbbi hónapokban a státusztörvény miatt.
Már az is sokakat sokkolt, hogy pár héttel ezelőtt a frissen felvásárolt Libri elkezdte lefóliázni az LMBTQ-érintettségű könyveket. Most viszont a jelek szerint árulni sem fogják.
Balatoni József, Jocó bácsi az Alinda című műsorban jelentette be, hogy a státusztörvény elfogadása miatt benyújtotta felmondását.
A felsorolásba egy új minisztérium került be, mégpedig az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma.
Január elsejétől változott az a szabály, amely arról rendelkezik, hogy mennyit vonhatnak le a fizetésünkből, ha a tartozásunkat követeléskezelőnek adják át.
A német alkotmánybíróság szerint nem lehet szavazni a gázfűtés 2024-es betiltását célzó törvényről, mivel nem volt elég idő a parlamenti vitára.
Július 1-jétől kizárólag a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és szerződéses partnerei lesznek jogosultak hazánkban a csomagolási hulladék gyűjtésére.
A vendégmunkások foglalkoztatása egyszerre kell, hogy szolgálja a piacvédelmet és a hatékonyság javítását.
Nem kell utólag sem engedély az 50 méternél nem mélyebbre ásott kutakhoz, az évi vízfogyasztás az ilyen kutakból 500 köbméter lett.
Nem rég jelentették be, hogy 13 százalékos adót vet ki a korány a megtakarítások egy részére. Most összeszedtük azokat a lehetőségeket, amik után nem kell kamatadót fizetnünk.
Rengeteg magyar cégnek kell leadnia a napokban az éves üzleti beszámolóját. A szakértő szerint komoly büntetésre számíthat, aki ezt elmulasztja.
A szünet az összes ismert hivatalra kiterjed, a kormányhivataloktól kezdve, az önkormányzatokon át egészen a speciális hatósági feladatott ellátó szervekig.
Az új, tervezett szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.
Utazás előtt érdemes tisztában lenni pár fontos szabállyal, melyet minden látogatónak kötelezően be kell tartania, különben törvényt szeg.
A parlamenti 132 igen, 47 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítását.
Módosulhat a büntető törvénykönyv, a a minősített adat védelméről szóló törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény is.
Háromnapos ülést jelentett be az Országgyűlés, aminek keretei között 13 törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatokat is megvitatnak majd.
Engedély nélküli szerencsejáték szervezése miatt 30 millió forintos bírságot szabott ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága egy magánszemély ellen.
A Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a módosítást, amely alapján a kormány újabb budapesti területeket jelölne ki azonnali rozsdaövezeti akcióterületté.