Fontos határidő közeleg: itt az utolsó esély a magántanulói státuszra
Aki augusztus végéig benyújtja a magántanulói státus iránti kérelmét, annak még a jelenlegi szabályok szerint az igazgatók bírálják el a beadványát.
Aki augusztus végéig benyújtja a magántanulói státus iránti kérelmét, annak még a jelenlegi szabályok szerint az igazgatók bírálják el a beadványát.
Milyen hatást gyakorol szervezetünkre egy ínycsiklandozó csokoládé? Csapvízből vagy desztillált vízből főzzünk kávét? Tényleg van különbség a különböző márkájú kávék között? Érdekességek, amiket eddig nem tudtál a csokiról, kávéról és a teáról!
A munkatapasztalat nem minden. Manapság a karrierépítésnek majdnem olyan fontos összetevője a kapcsolatok tudatos építése, mint a tanulás, vagy a kemény munka. A kapcsolatok, amelyeket a diákmunka során kiépítünk, később sokkal értékesebbek lehetnek, mint a csoporttársak ismeretsége.
A munkaerő szempontjából egyetlen hazai cég sincs könnyű helyzetben, az Auchan üzleteiből például az állomány 7 százaléka hiányzik. Ám ahelyett, hogy beszállna kiskereskedelmi szektorban dúló licitháborúba, inkább a meglévő dogozók megtartására koncentrál, HR szempontból hosszú távon ezt tartják a cég legfontosabb feladatának. A Pénzcentrum HRcentrum rovatának kérdéseire Széll Hajnalka, az Auchan Magyarország Kft. HR-igazgatója válaszolt, aki azt is elárulta, több millió forintot fektetnek saját munkavállalóikba: egy náluk dolgozó pénztár hostess jelentkezhet akár központi asszisztensi pozícióra, de szakmát is tanulhat, lehet pék, karbantartó, biztonsági őr vagy targoncás. A bérekkel kapcsolatban pedig elárulta, menynit keresnek az árukiszállítók.
A diplomások aránya 34 százalékra nőtt Magyarországon, ugyanakkor a felsőoktatásban tanulók száma 22 százalékkal esett vissza az évtized elejéhez képest, és erre csak részben magyarázat a demográfiai helyzet és a külföldön tanulók egyre nagyobb száma.
Nem könnyű a választás.
Az új képzési jegyzék alapszakmáinak meghatározása folyamatban van, őszre azonban elkészülnek az új rendeletek, a tél folyamán pedig kidolgozzák a képzések tartalmát és a vizsgakövetelményeket - számol be a Magyar Nemzet.
Bár Magyarországhoz hasonlóan több európai országban nagy problémát jelent a munkaerőhiány, a fiatal felnőttek egy jelentős csoportját mégsem sikerül bevonni se a munkaerőpiacra, se az oktatásba, így nagy tartalékok maradnak kiaknázatlanul.
Vajon tényleg tandíjra költik?
Nem csak felnőttek ingáznak napi szinten Ausztriába: egyre több határközeli család a gyerekeit is kinti iskolába járatja.
És te meg mersz szólalni angolul?
Az egyre kaotikusabb és gyorsan változó munkaerőpiacon hatalmas előnyben vannak (a jövőben pedig még inkább lesznek azok), akik folyamatosan képzik magukat, új tudást sajátítanak el vagy fejlesztik a már meglévőeket. Igen ám, de Magyarországon az egész "life long learning", azaz élethosszig való tanulás igencsak gyerekcipőben jár. Olyannyira, hogy 2018-ban például a 25-64 éves korosztály csupán hat százaléka képezte magát valamilyen módon, miközben az EU-s átlag 11,1 százalék. A szakemberek pedig - nem meglepő módon - már kongatják a vészharangokat.
Tuti módszer!
Dombi Tibor, egykori 35-szörös válogatott futballista most érettségizik. Mindezt azért teszi, mert megszeretné szerezni az UEFA A licences edzői képesítést, amihez viszont szüksége van érettségire.
A 2018-as év a tulajdonosváltás miatt számunkra is nehéz volt, féltünk, hogy az átalakulás erősen hat majd a fluktuációra és a jelentkezők számára - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Endrei-Kiss Judit. A Telenor Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese beszélt arról is, hogy ők jelenleg nem küzdenek munkaerőhiánnyal, és úgy tűnik a változás sokakat inkább vonzott, mint elrémített. Rengeteg energiát fordítanak a megtartásra, de eszük ágában sincs a bérrel versenyezni, inkább az átlagon felüli munkakörnyezetben, a munkavállalói élményben hisznek. Interjú.
Megéri?
A Jump&Fun módszer újfehértói oktatójával, Dr. Polgáriné Szilágyi Edittel beszélgetett a HelloVidék arról, hogy van-e olyan, hogy rossz nyelvérzék, vagy minden csak a pedagógusokon, és az egyénekre szabott módszereken múlik.
Csak a friss tudás számít a munkaadóknak!