A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) adatai szerint a globális adósságállomány tavaly 29 ezermilliárd dollárral nőtt, így új történelmi csúcsra, 348 ezer milliárd dollárra emelkedett.
A bérek növekedése kihat a Diákhitel ügyfeleire is, könnyebben tudják visszafizetni a hitelüket - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
Kifejtette: a KSH adatai szerint 2016 és 2018 között Magyarországon több mint 30 százalékkal nőttek a bruttó bérek, a következő három évre is hasonló bérnövekedésre lehet számítani. Ismertette, hogy Magyarországon 2001 óta több mint 400 ezer diák kapott diákhitelt. Tavalyi reprezentatív felmérésük szerint 52 százalékuk, több mint 200 ezer diák mondta, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, lefolytatni, befejezni felsőoktatási tanulmányait.
Magyar Péter szólt arról, hogy október 1-jén lép hatályba a kormány májusi döntése alapján a Diákhitel3 termékük, a nyelvvizsga diákhitel. Magyarországon több tízezer diák van, akik ugyan letették a záróvizsgájukat, de nem tudtak diplomát szerezni a nyelvvizsga előírás miatt, a Diákhitel3 konstrukcióval nekik nyújtanak segítséget - tette hozzá.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







