Összecsaptak a viharok az ország felett: küszöbön a válság, több kemény évre készülhetnek a magyarok
A 20 százalékos infláció már a küszöbön és a gyenge forintárfolyam is igen sokáig velünk lehet.
A 20 százalékos infláció már a küszöbön és a gyenge forintárfolyam is igen sokáig velünk lehet.
1-2 év, mire a válság mindenkit utolérhet, és úgy lehet igazán nagy piaci előnyre szert tenni, amikor mások lejtmenetbe kapcsolnak.
Annyi pénz szerinte nincs a költségvetésben, hogy minden munkahelyet megvédjenek, így „már nem lehet elkerülni” a munkanélküliség növekedését.
Milyen jó lenne, ha a vidéki nagyvárosokban is lennének ehhez hasonló adományboltok!
Úgy tűnik, a hazai családi vállalatok ellenállóbbak az orosz-ukrán katonai konfliktussal szemben, mint a hagyományos cégek.
Gázt és áramot sem igényel a bölcsőde, így fogják megoldani a fűtést, és az áramot.
A nagyszüleink, dédszüleink nagyon örültek volna, hogyha a háború annyiról szólt volna, hogy télen 17 fok van a konyhában – mondta a szakértő.
A bankfelügyeletnek is folyamatosan lépést kell tartania a pénzügyi innovációkkal és az újonnan megjelenő kockázatokkal
Az 1970-es évekről szóló cikksorozatunk hatodik részében összefoglaljuk az időszak nyersanyagpiaci és pénzpiaci folyamatait, illetve napjainkkal vett hasonlóságait, eltéréseit.
A világgazdaság egy kínálati korlátok által vezérelt stagflációs helyzetbe került, vagyis egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a magas és tartós infláció recesszióval párosul.
LED-lámpákat alkalmaznak, hasznosítják a hulladékhőt, intelligens épületfelügyeleti rendszerrel spórolnak a világításon.
Jó hír az amerikai turisták számára, az átváltási árfolyamnak köszönhetően nagyjából 10%-kal nőtt a vásárlóerejük.
Nemcsak tudásra, hanem a nehéz helyzetekben megfelelő pénzügyi attitűdre is szükség van ahhoz, hogy valóban válságálló legyen pénzügyi magatartásunk.
A jegybank alelnöke nem túl bizakodó a jövőben: Virág Barnabás szerint akár 20% közelébe is érhet az infláció idén.
Meg kell találni azokat a problematikus pontokat, amelyek gyengítik a vállalkozás eredményességét, és félre kell tenni a pesszimista gondolkodást.
Magyarországon minden ötödik lakost érint az elszegényedés veszélye, a nyugdíjasok és a részmunkaidőben dolgozó szegények helyzete a legkiszolgáltatottabb.
Küszöbön a recesszió a világgazdaságban, ez azonban nem jelenti azt, hogy fedezékbe kell vonulni a befektetőknek.
Az utóbbi hetekben jelentősen felerősödtek a globális recessziós félelmek; olyannyira kritikus a helyzet, hogy akár beköszönthet a stagfláció időszaka is, amitől sokan rettegnek.
Helyes döntés, hogy az utolsó pillanatban elrántották a kormányt. Zsiday Vitkor szerint a benzinárstop is problémás, mert az ország "nem bírja fizetni az energiaszámlát".
A válságok nemcsak a háztartások anyagi helyzetét befolyásolják, hanem a lakosság mentális egészségre is rendkívül negatívan hatnak.