Elképesztő összegekért cserélnek gazdát most az ingatlanok ebben a vármegyében: mi történhetett?
Vas megyében 10 millió forinttal többet költöttek átlagosan a vásárlók ingatlanra, mint a pandémia sújtotta 2020-as évben.
Vas megyében 10 millió forinttal többet költöttek átlagosan a vásárlók ingatlanra, mint a pandémia sújtotta 2020-as évben.
Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek.
Sokak számára meglepő lehet, de a modell ma már teljesen máshogyan éli az életét, mint régen, a luxushelyszíneket egy hangulatos vidéki házra cserélte.
A szakértők szerint nem emelkedtek számottevően az árak. Aki vásárolna, az téli időszakban kifoghat jobb ajánlatokat.
Két kecskeméti intézményben, az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban összesen közel félezer gyermek betegedett meg.
A pandémia egyik tanulsága volt, hogy a lezárási szakaszokat követő nyári időszakokban a vidéki helyek, és így a falusi szálláshelyek iránti érdeklődés jelentősen erősödött.
Hogyan alakultak az ingatlanárak Magyarország ötödik legnagyobb településén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat Pécsen?
Budapest sokat dolgozott azon hosszú évtizedeken keresztül, hogy elveszítse a vidéki turistákat.
Az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt a debreceni CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetéséről szóló közmeghallgatás.
Jól tudjuk, a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsang hagyományosan a bálok és a téli mulatságok időszaka. A Covid-járvány, vele a bezárkózás ezen a téren is gyökeres változásokat hozott. Hol és mennyiért farsangolhatunk vagy bálozhatunk idén?
A Budapest V. kerületében található 1051-es irányítószám a legdrágább a magyar lakáspiacon, míg vidéken a Zamárdiban található 8621-es postai címen mérik a legborsosabb áron a lakóingatlanokat.
A Budapest V. kerületében található 1051-es irányítószám, míg vidéken a Zamárdiban található 8621-es a legdrágább a magyar lakáspiacon.
A klasszikus Kádár-kockák az ország minden pontján megtalálhatóak, a magyar lakosság jókora része lakik ilyen házakban.
A magyar szállodáknál 15-20 százalékos áremelések voltak forintban mérve, és ez meghaladja az európai átlagárakat.
A régi karácsonyok ünnepi menüje még nem sokban különbözött az akkori hétköznapi fogásoktól a szegényebb, vidéki, paraszti családoknál. Mutatjuk, milyen szokásokkal és ételekkel tették széppé a szerény karácsonyt.
Már 40 százalék feletti az élelmiszer-infláció, és a hatósági áras termékeknél is folyamatosan emelkedik a beszerzési ár, így egyre nő a veszteség.
Hamarosan valóra válik egy régi álma - maguk mögött hagyják a városi életüket, és elköltöznek telkükre, Gyebnár Csekka és párja.
Az országos tendenciával ellentétben Fejér megyében folytatódott a lakásépítési kedv élénkülése.
Nem minden gyereknek jutott ma reggel Mikulás csomag, egyre több család már nem tudja megengedni magának, hogy édességet, vagy akár gyümölcsöt, zöldséget, húst vegyen.
A klímapokol felé vezető autópályára léptünk, ahol a lábunk még mindig a gázpedálon van - mondta az ENSZ-főtitkára.