Sokszínű pitch-ek, befektetések és elutasítások, a Cápák között legújabb adásában sem volt hiány izgalmakból.
Tömegével húzhatják le a rolót a vidéki kisboltok: karácsonyig sem húzzák, nemhogy húsvétig?
Volt ahol az eladók hangosan felnevettek, amikor hatósági áras kristálycukrot kért a boltban a Házon kívül stábja. Az RTL műsorában Pest megyei települések boltjaiban néztek körül, kaphatók-e bárhol ársapkás élelmiszerek, miután április 30-ig meghosszabbította a hatósági élelmiszerárakat a kormány. Holott az ársapka egyik negatív hatása az áruhiány, mely veszteség a kereskedőnek és a vásárlókat is bosszantja.
Csiki Gergely elemző, a Portfolio lapigazgatója szerint a legutolsó árstop bevezetésénél, a tojásnál és a burgonyánál az volt a cél, hogy a lakosság alacsonyabb összegeket fizessen ki bizonyos termékekre, ami egy érzülethatás, talán pénzillúziónak is lehet nevezni. A vásárló illúziója pedig az, hogy amiből nincs, azt olcsóbban is meg tudná venni – magyarázta. A szakértő úgy látja, az intézkedésnek inflációleszorító hatása nincs, negatív hatása viszont annál több. Azoknál a nagyáruházaknál, ahol egyáltalán még van hatósági áras termék, a keletkezett veszteséget szétterítik a többi árucikken, tehát amennyivel olcsóbban kell adniuk a cukrot meg a tejet, annyival drágábban adnak más termékeket.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szóvivője szerint az áruhiányon túl negatív következmény, hogy a szűkösség miatt megdrágult egyéb termékek már nem lesznek olcsóbbak, akkor sem, ha kivezetik a hatósági árakat. Továbbá tömegesen mehetnek csődbe boltok a kisebb településeken, melyeknek már augusztusban több milliós vesztesége volt az ársapkák miatt. „Mivel már 40 százalék feletti az infláció, és ezeknél a termékeknél is folyamatosan emelkedik a beszerzési ár – minden eladott terméknél folyamatosan növekvő veszteségei vannak a vállalkozásoknak. Ezeket a terheket nem lehet tovább növelni” – fogalmazott.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







