Förtelmes mélységbe zuhant ennek az országnak a nemzeti valutája: megelégelték az emberek, sztrájk és tüntetés jön
Egyetemi hallgatók is csatlakoztak a tüntetésekhez, kormányellenes jelszavakat skandálva.
Egyetemi hallgatók is csatlakoztak a tüntetésekhez, kormányellenes jelszavakat skandálva.
Merz kitért az Egyesült Államokkal való kapcsolat nehézségeire is, amely Trump 2025 januári visszatérése óta már nem tekinthető a német és európai biztonság garanciájának.
A betörést csak december 29-én, hétfő hajnalban fedezték fel, amikor tűzriasztás történt az épületben.
Az incidenssel egy időben az orosz hadsereg arról számolt be, hogy négy óra alatt több mint száz ukrán drónt semmisítettek meg.
Donald Trump előzőleg megerősítette, hogy az Egyesült Államok első alkalommal hajtott végre szárazföldi csapást a venezuelai partoknál.
Volodimir Zelenszkij szerint komoly biztonsági előnyt jelentene Ukrajna számára az amerikai katonai jelenlét.
A mostani diplomáciai feszültséget egy légicsapás eszkalálta.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök óvatos optimizmusának adott hangot az ukrajnai háború közeli lezárásával kapcsolatban.
A moszkvai védelmi minisztérium kedden jelentette be a lépést, egyben első ízben mutatta be a hadrendbe állított fegyverrendszert.
Kína kedden rakétákat lőtt ki Tajvan északi és déli vizei felé, és új partraszálló hadihajókat vonultatott fel az eddigi legnagyobb hadgyakorlatán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn ultimátumot intézett a Hamászhoz: közlése szerint a szervezetnek nagyon rövid időn belül teljesen le kell szerelnie, különben „nagy bajba kerül".
Nyilvánosságra kerültek Vlagyimir Putyin orosz elnök és George W. Bush amerikai elnök 2001 és 2008 közötti találkozóinak dokumentumai.
2026-tól mintegy 60 alkalmazottal kevesebbet foglalkoztat Parajdon a román Országos Sóipari Társaság.
2500 méteres magasságban csapott le a lavina az osztrák hegyekben, a magyar férfi életét már nem tudták megmenteni.
Ukrán dróntámadás miatt decemberben mintegy 6 százalékkal esett vissza Kazahsztán olajtermelése.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn floridai birtokán, a Mar-a-Lagóban fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy új lendületet adjon a gázai tűzszüneti folyamatnak.
Iránban egymás után második napja tüntetnek kereskedők és bolttulajdonosok, miután az ország valutája történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben.
Peking szerint a művelet figyelmeztetésül szolgál a szeparatista erőknek.
Az ukrán elnök hozzátette, hogy bár a garanciák erősek, egyelőre nem tekinthetők véglegesnek.
A Trump-kormányzat szerint az ENSZ-ügynökségeknek alkalmazkodniuk kell az új pénzügyi realitásokhoz.