Pénzcentrum • 2023. május 6. 09:55
Súlyos betegsége miatt életmentő műtétekre van szüksége Lagzi Lajcsinak. Mint kiderült, a zenészt a berettyóújfalui kórházban is megvizsgálták, jogi képviselői szerint ezek is alátámasztják súlyos állapotát - amire hivatkozva korábban halasztást kértek. A bv szakemberei is úgy látják, elengedhetetlenek a beavatkozások, akár meg is szakíthatják Lagzi Lajcsi börtönbüntetését.
Már eleve súlyos betegen vonult be a baracskai börtönbe Galambos Lajos, hogy megkezdje 3 év 6 hónapos büntetését, amire áram-, víz- és gázlopás miatt ítélte a bíróság. Hiába kért halasztást megromlott egészségi állapota miatt, első- és másodfokon is elutasították azt. A börtönben azonnal a gyengélkedőn helyezték el.
Mint ügyvédje a Blikknek elmondta, azóta a berettyóújfalui kórházban több vizsgálaton is átesett a trombitást, és ezek eredménye elméletileg alátámasztja mindazt, amiért halasztást kértek.
A bv orvosai is látják, hogy nagy a baj ügyfelem egészségi állapotával, és ők maguk is elismerték: több súlyos, életmentőnek is nevezhető műtét is vár rá kint. Megkapták azokat a leleteket és vizsgálati eredményeket is, amelyeket a bevonulásához csatoltunk, és amelyek egyikét sem vitatták
- magyarázta dr. Csontos Zsolt, Lagzi Lajcsi jogi képviselője.
Hozzátette, a mulatóslegenda nagyon gyenge, mivel alig eszik valamit, amióta bekerült. Dokumentálják is, milyen kevés ennivalót fogyaszt: szinte érintetlenül viszik el tőle az ételeket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem lelki okai vannak az étvágytalanságának, ez is összefügg a betegségeivel. Véleményem szerint egyértelműen nincs abban az állapotban, hogy a büntetését meg tudja kezdeni, így nagy valószínűséggel megszakítják azt. Csak az a kérdés, mikor. A két komoly operációt mielőbb el kell rajta végezni, ezt megerősítették a bv szakemberei is
- fogalmazott. Ugyanakkor a lap szerint ha a kórházban meg is állapították, hogy elengedhetetlenek a műtéti beavatkozások, az nem jelenti automatikusan azt, hogy Galambos Lajos azonnal kijöhet a börtönből. A szakvélemények alapján a bv egészségügyi szolgálata dönt az ügyben, akik majd értesítik a baracskai intézet vezetőjét.