"A műsorokhoz és ingatlanokhoz kapcsolódó bútorainkat is szeretnénk értékesíteni, mert kekem a kevesebb is elég!"
Milliós károkat okozott nekik Lagzi Lajcsi börtönbevonulása: Jó nagy blama, de nincs mit tenni
Lagzi Lajcsinak több zártkörű bulija is lett volna az elkövetkezendő időszakban, amiket értelemszerűen a börtönbevonulása miatt le kell mondani. Néhány szórakozóhely tulajdonosa megszólalt az ügyben, milliós kárról beszélnek.
Mint az ismert, szerda kora reggel Galambos Lajos megkezdte jogerősen kiszabott 3,6 éves börtönbüntetését, így egy nagyon hosszú hercehurca után pont került Lagzi Lajcsi áramlopási ügyének végére.
Igen ám, de információk szerint a muzsikusnak volt néhány függőben lévő koncertje, amikben bár írásos szerződéskötés nem történt, néhányan azért hoppon maradtak Lajcsi titkos börtönbevonulása miatt – írja a Bors, aki két szervezővel is tudott beszélni. Az egyik azt mondta a lapnak, hogy nagyon csalódott, nem számított erre, már elkezdte értékesíteni a jegyeket, de így azoknak az árát vissza kell adnia: "most fizethetem vissza, buli pedig nem lesz, vagyis nettó bukó ez az egész. Átverve érzem magam, de hát nem tudok mit tenni. Ez van. Milliós a kár" – fogalmazott.
Egy másik szervező is arról beszélt nem volt konkrét időpontja a koncertnek, de erre nem számított: "elbuktam a jegybevétel árát, mert a törzsvendégeim között már meghirdettem a koncertjét. Le voltak foglalva az asztalok, eladva a jegyek... Jó nagy blama, de nincs mit tenni. Fizethetek vissza mindent" – jelentette ki a szervező.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







