-2 °C Budapest

Kissé gyengült a forint

Pénzcentrum
2013. május 29. 10:32

Többhavi csúcsokra ért a forint tegnap a vezető devizákkal szemben, de mivel délután óta méréskelten romlott a nemzetközi befektetői hangulat és a forint fontos technikai akadályba is beleütközött, így ma reggelre gyengült valamelyest. Ma kifejezetten izgalmas lehet a forint napja, hiszen délelőtt Matolcsy György jegybankelnök vezetésével sajtótájékoztató lesz a Növekedési Hitelprogramról, dél körül pedig az Európai Bizottság teszi közzé országspecifikus ajánlásait és egyúttal döntését a magyar túlzott deficit eljárás sorsáról is.

Ma reggelre profitrealizálás jelei mutatkoznak a vezető fejlett piaci részvényindexekben a megelőző hetek nagy menetelése, illetve azután, hogy tegnap már nem tudtak új csúcsra menni a vezető indexek a jó amerikai makroadatok mellett sem. Amennyiben a profitrealizálás nagyobb momentumot mutatna, akkor az többek között a forint erejét is aláásná, amely egyébként is fontos technikai akadályokba ütközött az euróval szemben a 285-286-os zónában.

Az is könnyen elképzelhető, hogy az Európai Bizottság felőli pozitív döntés hatására a tipikus befektetői reakció kerekedik felül, miszerint a potenciális jó hírre még vették a forintot, majd amikor a hír megjelenik, fordul a "széljárás". A dollár kötvényhozamok intenzív emelkedése is aláássa a feltörekvő devizák erejét (az amerikai 10 éves hozam már 2,20%-nál jár).

Gyengül a forint az izgalmas nap reggelén

Gyengül a forint az izgalmas nap reggelén

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?