Mutatjuk, hogy kik nyernek a gyenge forinton

2018. július 6. 13:30

Noha a gyenge forinttal kapcsolatos hírek többsége negatív, az exportra termelő kis- és középvállalkozások számára nem várt többletnyereséget hozhat a drágább külföldi értékesítés. Ugyanakkor az export-expanzió is rejteget pénzügyi és bizalmi kihívásokat a banki szakértő szerint. Az importőrök látszólag most a vesztesek közé kerülhettek, de közülük a felkészültebbek szintén elkerülhették a veszteséget.

A tartósan gyenge forint nemcsak magasabb exportbevétekkel kecsegtet, de a vállalkozók fejében most felveti a piacbővítés, vagy akár az új piacokra lépés lehetőségét is. Léteznek persze kockázatok, amiket ilyen esetben kezelni kell: például az expanzióhoz többségében hitel szükséges, de az üzleti bizalom megteremtése sem megy könnyen egy idegen országban, megfelelő banki háttér nélkül - fejtette ki Simon Csaba, a Sberbank kereskedelemfinanszírozási szakértője. Simon hozzátette: a hazai pénzintézetek leginkább hitelezéssel, határidős deviza-ügyletekkel és az export-import tevékenység mögött álló banki kötelezettségvállalással tudják most legjobban segíteni a külpiacon kereskedő magyar vállalkozásokat.

Többletfinanszírozásra szorulhatnak az importőrök?

Nem minden vállalkozás tartozik feltétlenül a nyertesek közé. Az importban utazó cégeket érzékenyen érinti az elmúlt hónapokban látványosan gyengülő forint. Minden vállalkozásnál léteznek üzleti tervek, amelyek számolnak bizonyos kockázatokkal. Ezeket a mostani helyzet valamennyire felülírhatja. Akik csak átmeneti időt követően tudják az áruk, szolgáltatások árába beépíteni a növekvő kiadásaikat, többletfinanszírozásra szorulhatnak, hogy fenn tudják tartani a normális üzletmenetüket. Számukra szűkebb a pálya, de létezik olyan megoldás, amely mérsékli a kockázatokat, hogy az árfolyamváltozáson ne veszítsenek, sőt, akár nyereséget érjenek el az importon, mondja a hitelintézet szakembere.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?