5 °C Budapest
Stock photo

Kiszámolták: ennyi pénzből lehet átlagosan élni Magyarországon

2021. augusztus 13. 10:02

Tavaly összességében 7,2 százalékkal emelkedtek az árak Magyarországon, ami messze átlagon felüli. Az átlagos életszínvonal biztosításához fejenként 136 ezer forintot tartottak elégségesnek a magyarok a KSH szerint, ami 4,7 százalékkal több, mint a járvány előtt.

Harmadával drágult meg a gyümölcs, a sertéshús és a kenyér is átlag feletti áremelkedést produkált 2020-ban. A KSH kiadványa szerint tavaly összességében 7,2 százalékkal emelkedtek az árak Magyarországon, ami messze átlagon felüli.

A vásárlók számontartják, mennyit költenek havonta - derült ki az RTL Híradóból. Ellenben üzemanyagokra kevesebbet költöttünk, hiszen tavaly a korlátozások alatt jóvol olcsóbb volt a benzin és a gázolaj, valamint nem is tankoltunk olyan sokat.

A gyermekteleneknek 166 ezer forint kell havonta fejenként, a legalább háromgyerekeseknek pedig 81 ezer. A statisztikai hivatal szerint tavaly a magyarok 2 százaléka nyúlt a megtakarításokhoz, 2,3 százalék kényszerült hitelt felvenni a megélhetéshez viszont

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

58 százalék minden bevételét azonnal elköltötte.

A KSH szerint 2020-ban összességében 2,5 százalékkal esett vissza a fogyasztás Magyarországon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?