8 °C Budapest
Close-Up Of Graph

Erősen indította 2022-t a BUX: egy hatalmas felvásárlás is mozgatta a piacot

2022. január 9. 19:36

Emelkedéssel zárta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 2022 első kereskedési hetét; a BUX 51 956,74 ponton zárt pénteken, 1236,03 ponttal, 2,44 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma 52,44 milliárd forint lett, az előző, négynapos kereskedés alatti 24,88 milliárd forint után, a vezető részvények többsége emelkedett. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felhívta a figyelmet arra, hogy megállt a kamatemeléssel a jegybank. A csütörtöki egyhetes betéti tenderen 4 százalékon maradt a kamatszint, ami csak napon belüli korrekciót okozott a forint árfolyamában, és nem sokkal a tender kiírását követően ismét erősödni kezdett.

Kitért arra, hogy erősebbek lettek a Mol finomítói marzsai 2021 decemberben, mint az azt megelőző hónapban. A novemberi 2,8 dollárról 4,2 dollár/hordóra emelkedett a Mol csoportszintű finomítói marzsa, míg a petrolkémiai árrés a novemberi 605,8 euró/tonnáról 649,4-re nőtt.

Árfolyaok és indexek a Pénzcentrum aloldalán!

A harmadik negyedévvel összevetve ugyan kissé csökkent mind a finomítói, mind a petrolkémiai marzs, azonban összvállalati szinten a kőolaj árának növekedése kompenzálhatta az így kieső profitot - jelezte.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • A hét eseményei között kiemelte, hogy a 4iG Nyrt. lezárta a Digi felvásárlását. A tranzakció az elmúlt évek egyik legnagyobb felvásárlása volt, 625 millió euró értékben.  
  • A héten a Mol árfolyama 3,17 százalékkal, 80 forinttal emelkedett, a részvény 2600 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 9,4 milliárd forintot tett ki.
  • Az OTP-papírok ára 3,55 százalékkal, 590 forinttal nőtt, a bankpapír 17 190 forinton zárt, forgalma a héten 31,98 milliárd forintot tett ki. 
  • A Magyar Telekom 1,09 százalékos, 4,5 forintos árfolyam-emelkedéssel zárta a hetet, pénteken 416 forint volt a záróára, heti forgalma 482 millió forint volt.
  • A Richter értéke 30 forinttal, 0,34 százalékkal csökkent a héten, 8695 forinton fejezte be a kereskedést, a gyógyszeripari részvény forgalma 7,74 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4382,58 ponton fejezte be a hetet, ami 150,13 ponttal, 3,55 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?