A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Rendkívüli sajtótájékoztatóra készül Orbán Viktor: mit akarhat bejelenteni a miniszterelnök?
Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke nem cáfolta azt az értesülést, miszerint december 21-e lesz idén az az évi egy alkalom, amikor Orbán Viktor rendhagyó kormányinfón válaszol a hazai és a nemzetközi sajtó kérdéseire.
„Az immár hagyományos miniszterelnöki kormányinfót a kellő időben meg fogjuk hirdetni a szerkesztőségek számára” – válaszolta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a hvg.hu kérdésére. A lap arra szeretett volna választ kapni, hogy a miniszterelnök meg tudja-e erősíteni az értesülésüket, miszerint december 21-e lesz idén az az évi egy alkalom, amikor Orbán Viktor rendhagyó kormányinfón válaszol a hazai és a nemzetközi sajtó kérdéseire.
A portál összegzése szerint ezt Havasi Bertalan nem cáfolta és nem is erősítette meg, de sokatmondó a sajtófőnök megfogalmazása az „immár hagyományos” alkalomról. Eddig ugyanis az utóbbi években mindig december 21-én tartották meg ezt az eseményt, méghozzá a kormányfő rezidenciáján a Budai Várban, a Karmelita Kolostorban.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







