A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
A semlegességről, a gazdasági növekedésről beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök: máshogy értékeli a számokat, mint a közgazdászok, és szerinte a magyarok túlvannak a nehezén.
Orbán Viktor azzal kezdte az interjút, hogy szerinte a semlegesség kikopott a magyar politikából, és inkább katonai-politikai kifejezés, de "most olyan folyamatok zajlanak a világban", amiért fontos, hogy a szót a gazdaság tekintetében is használjuk.
Elmondta, hogy az infláció már három százalék alatt van, de szerinte a beruházás és a fogyasztás sem annyira rossz, mint amit gyakran hallani lehet. Szerinte mind a megtakarításnak, mind a költekezésnek is megvan a maga ideje és helye, az inflációt meghaladó költekezés kilenc százalék.
A miniszterelnök hangsúlyozta, a magyar beruházási ráta meghaladja az uniós átlagot, és úgy fogalmazott, a fogyasztás jól alakul, a bérnövekedésben pedig Európa egyik legjobbjai vagyunk. Emellett Orbán kiemelte, hogy a turizmus is jól áll, mert "soha ennyi magyar nem nyaralt külföldön", mint az idén.
A bérnövekedésről azt mondta: kívánatos dolog, de ha nem ésszerűen történik, akkor a "könnyű jó hír után jön a másnaposság": ha a munkaadók nem tudják kitermelni a magasabb béreket, akkor az elbocsátásokhoz fog vezetni. Szerinte épp ezért az a legjobb, hogy a munkaadók és a munkavállalók állapodnak meg, és nem a kormány szabja meg, hogy ki mennyi pénzt keressen.
A mozgástér nem csekély, komoly béremeléssel számolok
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- jelentette ki Orbán Viktor.
címlapkép: Fischer Zoltán, MTI/MTVA
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







