Nemcsak a lefoglalás jogalapját vitatják: súlyos vádak is előkerültek, köztük terrorcselekmény és jogellenes fogvatartás gyanúja.
Nagyon fontos határidő közeleg: hamarosan le kell ezt adni, súlyos büntetést kapsz, ha nem teszed meg
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezetét, amelyet 280 ezren már véglegesítettek is; május 20-a a bevallási határidő - hívta fel a figyelmet a NAV csütörtökön.
Közleményében a NAV kiemelte, hogy az adóbevallási tervezetek az eSZJA-oldalon érhetők el, itt kell ezeket átnézni, elfogadni, illetve szükség esetén módosítani, kiegészíteni. Akik még nem regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, bármikor megtehetik, ami után azonnal elérhetik elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetüket.
Rámutattak, hogy 2017 óta ajánlja ki a magánszemélyeknek az szja-bevallási tervezetet az adóhivatal. Az eSZJA szolgáltatás azóta is népszerű: idén március 14-e óta már 600 ezren tekintették meg a tervezetüket, ebből több mint 280 ezren véglegesítették is. A többségük (195 ezren) módosítás nélkül fogadták el a NAV által kiajánlott tervezetet.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy aki jogosult valamelyik adóalap-kedvezményre (például első házasok kedvezménye, személyi kedvezmény, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor minél előbb érdemes kiegészítenie a tervezetet. A NAV ugyanis bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja ki a visszajáró adót.
Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz mindenképpen meg kell adnia a bankszámlaszámot vagy postacímet, attól függően, hogy miként szeretné az érintett megkapni az összeget.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel is, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja vagy igazolása róla. Ilyen lehet például az ingatlan-bérbeadás vagy az ingó- és ingatlan-értékesítés jövedelme - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







