Starmer szerint az EU-val való közeledés javíthatja a gazdasági növekedést és csökkentheti az árakat, még ha kompromisszumot is jelent a szuverenitásból.
Hiába tűnik sok magyarnak álomországnak Németország, a legfrissebb kormányzati adatok szerint a német dolgozók jelentős része meglepően alacsony fizetést visz haza – legalábbis a nyugat-európai árszínvonalhoz képest.
A hivatalos statisztikák szerint minden ötödik teljes munkaidős alkalmazott kevesebb mint havi bruttó 2750 eurót (kb. 1,1 millió forintot) keres. Ez nagyjából 4,6 millió munkavállalót jelent - írja az Infostart.
Ráadásul a bérprobléma ennél is szélesebb körű: a dolgozók 40 százaléka (kb. 9,2 millió ember) 3500 eurónál kevesebbet keres havonta.
A baloldali politikus, Dietmar Bartsch szerint „Németország nem a magas bérek, hanem a széles körű bérprobléma országa”, ugyanis a mindennapi kiadások – mint az albérlet, az élelmiszer vagy az energia – már milliók számára jelentenek napi túlélési kihívást.
Bartsch szerint, ha valaki nem keres havi legalább bruttó 3300 eurót, az időskorára szinte biztosan a szegénységi küszöb alatt fog nyugdíjat kapni. Az állami alapnyugdíj jelenleg csak az aktív keresetek 53 százalékát fedezi, így a kis keresetűek már most kiszolgáltatottak.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint 13,1 millió német él a szegénységi küszöb alatt, amelyet nettó 1378 eurós havi jövedelem alatt húztak meg. A nyugdíjasokat ez különösen érinti: közülük minden ötödik (19%) már most is kevesebb ellátást kap ennél.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bérkülönbségek területi szinten is hatalmasak:
- Kelet-Németországban a dolgozók 60 százaléka keres kevesebbet óránként 35 eurónál,
míg például Baden-Württembergben csak 33,6 százalék, - Hamburgban pedig csupán 15 százalék keres bruttó 2750 euró alatt.
A német munkavállalók 1 százaléka keres több mint évi 213 ezer eurót (kb. 85 millió forint), 20 százalékuk jövedelme meghaladja az évi 77 ezer eurót (30,7 millió forint), míg 10 százalék kevesebb mint évi 32 500 eurót (13 millió forint) visz haza.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







