A BUX hétfőn, kedden és szerdán is csúcsot döntött, a Mol és az OTP is elérte az eddigi legmagasabb záró értékét a hét első felében.
Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik - jelezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek megküldött közleményében.
Magánfőzőként bárki, aki elmúlt 18 éves és gyümölcsöt termeszt, a saját tulajdonú gyümölcséből állíthat elő párlatot. A jövedéki jogszabályok alapján egy adott évben, háztartásonként vagy csak bérfőzetőként vagy csak magánfőzőként lehet párlatot előállíttatni vagy előállítani, tehát nem lehet ugyanazon évben főzdében főzetni és otthon is főzni.
A párlat legfeljebb 100 liter űrtartalmú, saját vagy társtulajdonosként birtokolt desztillálóberendezéssel állítható elő, melyet megszerzéskor a lakóhely szerinti önkormányzathoz be kell jelenteni, de bármely bejelentett adat változását is 15 napon belül jelezni kell.
A desztillálóberendezés birtoklásához jövedéki típusú engedély nem szükséges, azonban a tulajdonszerzést igazoló iratot meg kell őrizni, ellenőrzésnél pedig be kell mutatni. A párlatfőzés különböző folyamatait is be kell jelenteni a NAV-hoz; a nyilatkozatok papír alapon benyújtva, vagy elektronikusan is megtehetők és beküldhetők az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) használatával.
A közlemény szerint a párlatfőző házilag is előállítható, ezt a NAV_J37 jelű űrlapon kell bejelenteni, ahogy a párlat előállításának szándékát is a NAV_J49 jelű űrlapon, a lakóhely szerint illetékes adóhatóságnál. Ez alapján a NAV magánfőzött párlat származási igazolást küld az előállított párlat jogszerű eredetének igazolására - fűzték hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hangsúlyozták, hogy a magánfőzött párlatot csak a magánfőző, a családtagjai és vendégei fogyaszthatják el, értékesítése pedig kizárólag adóraktárnak engedélyezett.
Érik a hatalmas energiapiaci forradalom: valódi "nukleáris robbanás" várható, sok dolog megváltozhat
Az atomenergia újra stratégiai jelentőségűvé válik, ahogy az adatközpontok energiaigénye nő, a klímacélok szigorodnak, és az energiabiztonság felértékelődik.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







