Óriási bajban a magyar államháztartás: fojtogató csapdába sétáltunk, ebből nehéz lesz kikecmeregni

Pénzcentrum2025. szeptember 30. 08:44

Magyarország gazdasági helyzetét továbbra is súlyosbítja a fiskális alkoholizmus jelensége, amely különösen veszélyes egy kis, nyitott gazdaság számára. Az államháztartási hiány tartósan magas szintje és a növekvő államadósság komoly kockázatokat rejt magában - írta a Portfolion megjelent véleménycikkében Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök.

A fiskális alkoholizmus fogalma, amelyet hazánkban Kopits György, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke tett ismertté, újra aktuálissá vált. A jelenség lényege, hogy az állam rendszeresen többet költ bevételeinél, adósságot halmoz fel arra hivatkozva, hogy a jövőbeli gazdasági növekedés majd megteremti a visszafizetés feltételeit – ami azonban ritkán következik be - emlékeztetett véleménycikkében Bod Péter Ákos

Mint írta, Magyarország a 2008-2009-es pénzügyi válságba már a térségi országokénál jóval magasabb államadóssággal érkezett, és súlyosabban is érintette a krízis. Ennek ellenére 2010 után sem sikerült fenntartható költségvetési politikát kialakítani, sőt, politikai alaptétellé vált a "megszorítások elkerülése" és az a nézet, hogy "az adósságokat kinövi a gazdaság".

Bár az európai országokban elterjedtek a költségvetési fegyelmet szolgáló szabályok – mint a német adósságfék vagy az EU stabilitási és növekedési paktuma a 3 százalékos deficitplafonnal –, a Covid-járvány idején ezeket felfüggesztették. Magyarországon 2020-tól kezdve rendre magas maradt a költségvetési hiány - húzta alá.

Az MNB korábbi elnöke kiemelte: 2025-ben sem sikerül tartani a törvénybe foglalt 3,7 százalékos hiánycélt: a kormányzat előbb 4,1 százalékra emelte, majd szeptemberben már 4,0-4,5 százalékos sávra módosította az előrejelzést.

A 2026-ra vonatkozó hiánycél is 3,7 százalékról 4 százalékra emelkedett, bár az elemzők ennél is magasabb értéket valószínűsítenek.

Mint fogalmazott: a hazai költségvetési tervezés egyik sajátossága a rendszeresen tévesnek bizonyuló makrogazdasági előrejelzés. Az utóbbi fél évtizedben gyenge volt a hiánycélok teljesítése, a növekedési és inflációs előrejelzések pedig gyakran jelentősen eltértek a valóságtól. Bár a világgazdasági bizonytalanságok valóban megnehezítik a tervezést, ez nem indokolja a megalapozatlan számok költségvetési törvénybe foglalását - tette hozzá.

Szerinte Magyarország másik problémája a túlzottan magas államadósság. Bár a GDP-arányos mutató nem éri el az EU-átlagot (75% vs. 82%), meghaladja valamennyi új tagállam adósságrátáját. Különösen aggasztó ez annak fényében, hogy hazánk saját valutát használ, ami többletkockázatot jelent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A saját fizetőeszközt használó országok esetében különösen fontos lenne, hogy az államháztartási mutatók legalább olyan jók legyenek, mint az euróövezeti tagság feltételei. Ezzel szemben a magyar adósságpapírok kockázati besorolása gyenge,

és csak rendkívül magas jegybanki alapkamattal (6,5%) lehet stabilizálni a forint árfolyamát – szemben például a cseh 3,5 vagy a lengyel 4,75 százalékos rátával.

Az MNB volt elnöke figyelmeztetett: a fiskális alkoholizmus különösen káros következménye, hogy kitolja az euróövezetbe való belépésünk lehetőségét, miközben a saját valuta megtartása mellett szóló érveket is gyengíti, hiszen a forint inflációs és volatilis természetű.

A probléma súlyosbodását jelzi, hogy a gyakorlat mellé önnyugtató ideológiák is társulnak ("megszorítás nélküli magyar növekedési külön út", "nagynyomású gazdaság"). A választások előtti költségvetési lazítás pedig már nem kivételes jelenség, hanem rendszeres minta, amelyet a választók jelentős része pozitívan fogad, nem kérdezve a fedezet forrását.

A helyzet javításához szükség lenne a társadalom pénzügyi tudatosságának növelésére, valamint arra, hogy a következő kormány vállalja az uniós kontroll-intézményekben való részvételt, kezdve az euróövezetbe való bekerülés folyamatának elindításával. A közpénzek átláthatóságát szolgáló uniós szabályok betartása és az európai ügyészségi tagság szintén javíthatna a helyzeten - zárta gondolatait.

Címkék:
mnb, euró, forint, államadósság, infláció, költségvetés, gazdaság, hiány, államháztartás, bod péter ákos,