0 °C Budapest
EUROPEAN SHAG, Phalacrocorax aristotelis, Phalacrocoracidae, Bretagne, Franciaország

Kifosztják a Balatont, ezrével támad a fekete sereg: hajtóvadászat indult az invázió ellen

2025. január 14. 13:19

Szomorú, mégis hasznos adatokat közöltek a nagy kárókatonák balatoni gyérítéséről. A legtöbb példányt Balatonőszödön lőtték ki. Állítólag a Baltikumból érkeznek ezrével a kárókatonák, nincs mese, lépni kellett.

Még január elején hatalmas problémára hívta fel a figyelmet a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. (BHNp Zrt.) vezetője, Szári Zsolt, ugyanis kárókatonák lepték el a magyar tenger környékét. Fonyódon készített videójában több ezer kárókatonát örökített meg. „Új év, régi probléma. Minden többi kérdés csak felesleges szócséplés. Meddig még?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán Szári Zsolt.

A vezérigazgató a sonline.hu megkeresésére azt mondta, Fonyódnál egyetlen reggelen akár 6-7 ezer kárókatona is megfigyelhető, míg a Balaton térségében általában 5-10 ezer egyed van. Tájékoztatása szerint a Baltikumból érkeznek, hogy a jégmentes tavon táplálkozzanak.

Egyetlen madár napi 60-80 dekagramm halat fogyaszt, így több ezer példány jelenléte napi több tonna hal elvesztését okozhatja. Szári Zsolt szerint a nagy kárókatonák elleni védekezés komoly akadályokba ütközik, a Balatonon ugyanis korlátozott a kilövés lehetősége a szigorú kvóták miatt. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. ezer hektáros halastavain 2000 madár kilövésére van engedély.

Ezúttal konkrét adatokat is közölt a halgazdaság vezetője

A BHNp Zrt. vezetője legújabb Facebook-posztja szerint az elmúlt napokban kollégái az engedélyezett vadászati pontokon igyekeztek a Balatonon garázdálkodó kárókatonákat gyéríteni. 

A fix, egy adott pontra vonatkozó vadászati lehetőségek ugyan megnehezítik a hatékony beavatkozást (a madarak hamar gyanakvóvá, óvatossá válnak ezeken a pontokon), ennek ellenére közel kétszáz kárókatonát sikerült terítékre hoznunk. Egy gyűrűs példány is akadt közöttük: már meg sem lepődünk, hogy az a madár az Észtországi Matsalu nemzeti parkból repült el hozzánk téli szünetre…

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– írta Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a mostani hajtóvadászatban mindösszesen eddig 194 db madarat lőttek ki.

Íme, a pontos számok, településekre bontva:

  • Tihany - 26 db
  • Vonyarc - 58 db
  • Keszthely - 2 db
  • Balatonőszöd - 94 db
  • Fonyód - 14 db

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?