3 °C Budapest
Rügyező fügefa (Fotó: HelloVidék)

Rügyeznek a fügefák, nem lesz ebből nagy baj? Íme a hazai kertész tippjei, hogy megóvd a fagyoktól

2025. január 29. 17:15

A szokatlanul enyhe, tavaszias időben sok kerttulajdonos tapasztalhatta, hogy nemcsak a hagymás növények kezdenek éledezni, hanem a fügefa is rügyezésnek indult. A hétvégére azonban hidegfront érkezik, februárban pedig a tél visszatérését jósolják. Mit tehetünk, ha a fügefánk már felébredt, hogyan előzhetjük meg a komolyabb fagykárokat? A HelloVidék ezekre a kérdésekre Kósa Dániel kertészmérnöktől kért választ.

Ahogy Kósa Dániel kertészmérnök a HelloVidék kérdésére elmondta, a füge (Ficus carica) az egyik legősibb gyümölcsfa, amelyet az emberiség már évezredek óta termeszt. Amikor a kertünkbe fügét ültetünk, tudnunk kell, hogy egy jellemzően mediterrán éghajlati növénnyel van dolgunk, amely a meleg, napfényes területeket kedveli. Jellemzően fagyérzékenyek, különösen a fiatal növények. Annyira nem a mi éghajlatunkra termett, hogy hazánk nagyjából a határa annak a zónának, ahol a füge még biztonsággal megél. Az ország déli részein jobb a helyzet, de ezt leszámítva a legtöbb helyen átlagban négy-öt évente jön egy egy olyan hideg, ami a fügében részleges, vagy akár teljes fagykárt okozhat.

A fügéről ugyanis tudni kell, hogy teljesen beérett (befásodott) vesszői a téli mélynyugalmi állapotban fajtától függően -13 és -17 fok között képes elviselni a hideget. A fagy hatásai a fügék esetében különbözőek lehetnek, attól függően, hogy a növény milyen stádiumban van, és milyen környezeti feltételek állnak rendelkezésre. "Vannak fajták, amelyek kicsit jobban, és vannak fajták, amelyek kicsit kevésbé viselik el a fagyokat, de nagyjából ± 2 fok az eltérés a fagytűrésben" – tette hozzá a szakember.

Ha felébredt a növény, onnantól mínusz néhány fok is fagykárt okozhat

A fentebb leírt hidegtűrés arra az esetre vonatkozik, ha a téli álomban, azaz nyugalmi állapotban van a növény. Azonban, ha a hőmérséklet 4-5 napon át meghaladja a 10-12 Celsius fokot, akkor a füge lassan elkezd felébredni téli álmából. Most ezt a jelenséget tapasztaljuk – emelte ki Kósa Dániel. Ilyenkor a növény nedvkeringése lassan beindul, a rügyek pedig kezdetben alig észrevehetően, majd tartósan enyhe idő esetén szemmel láthatóan is duzzadni kezdenek. Ha ebben az időszakban a hőmérséklet fagypont alá csökken, a füge részleges fagykárt szenvedhet.

Ahogy Kósa Dániel elmondta, a fagy a fügék különböző részeire gyakorolt hatásai sokrétűek. A fiatal hajtások (és a levelek) a legérzékenyebbek, a hőmérséklet drámai csökkenése pedig akár a növény pusztulásához is vezethet. A rügyek, amelyek a következő év termését hordozzák, szintén károsodhatnak, ami jelentős terméscsökkenést eredményezhet. A gyökerek fagykárosodása pedig a növény egészségének és növekedésének alapvető feltételeit veszélyezteti.

Mit tehetünk, ha elkezdett rügyezni a fügefánk?

Fagyvédelemben szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen fajtát ültettünk-ültetünk a kertben. Vannak olyan fügefajták, amelyek jobban ellenállnak a hideg időjárásnak. A ’Brown Turkey’, a ’Celeste’ és a ’Chicago Hardy’ fajták például fagyállóbbak, és ezek kiválasztása hozzájárulhat a fagy elleni védelemhez. A füge rügyfakadásának megvédése a fagyástól is fontos feladat, mivel a fagyos időszakok komoly károkat okozhatnak a növényben. Kósa Dániel hozott is néhány javaslatot, mit is tehetünk a fagykár csökkentésére:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  1. Fagyvédelem: Ha várható fagy, takarjuk le a fügét. Használhatunk fagyvédő takarókat, géz anyagokat, vagy akár kartonpapírt is. Fontos, hogy a takaró anyag jól szellőző legyen, de megvédje a növényt a hidegtől.
  2. Hőszigetelés: Az aljnövényzet, mint például levelek, fű vagy mulcs, segíthet a hőmérséklet megőrzésében. Tegyük a töve köré felhalmozva, hogy extra hőszigetelést biztosíts.
  3. Locsolás: A fügét nedves talajban érdemes tartani, mivel a nedves talaj jobban megtartja a hőt. Ügyeljünk azonban arra, hogy ne legyen túlöntözve, mert ez gyökérrothadáshoz vezethet.
  4. Helyszínválasztás: Amennyiben lehetséges, ültessük fügét védettebb helyre, például falak, kerítések közelébe, ahol a szél és a fagyos levegő kevésbé éri.
  5. Későbbi fagyok figyelése: Figyeljük az időjárás-előrejelzéseket, és ha fagyos időt jeleznek, akkor időben végezzük el a fenti lépéseket.

Ahogy a szakember még kiemelte, saját bőrünkön érezzük a klímaváltozás hatásait, amik új kihívások elé állítják a fügetermesztőket is. A hőmérséklet-ingadozások és a szélsőséges időjárási események (mint például a hirtelen fagyok) megnehezítik a fagyvédelmi módszerek hatékonyságát. A kertészeknek rugalmasnak kell lenniük, és folyamatosan figyelemmel kell kísérniük az időjárási viszonyokat, hogy a legmegfelelőbb intézkedéseket alkalmazzák.

Címlapfotó: HelloVidék

 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?