Itt találsz minden fontos tudnivalót az NFL döntőjéről! Kik játszanak, hol lesz a meccs, hol tudod megnézni? Ki lesz az idei sztárfellépő? Mikor kezdődik a...
Mikor és hol lesz a Mihály napi vásár Debrecen területén? Nem marad el a Mihály napi vásár 2026-ban sem - Itt van minden fontos tudnivaló, program egy helyen
Joggal lehet büszke Debrecen Mihály-napi vásár hagyományaira: a szervezők szerint az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeznek vásározók és árusok minden évben. A helyiek és a régóta vásárba járók tudhatják, hogy korábban két nagyvásárt tartottak Debrecenben, viszont - ahogy 2020 óta minden évben - 2026-ban már csak egy ilyen nagy rendezvény lesz. Mutatjuk, mikor lesz az úgynevezett Mihály napi vásár 2026-ban, hol tartják és mit érdemes még tudni a rendezvényről.
Debrecen még 1361-ben kapott városi jogot Nagy Lajos királytól és sokáig fal nélküli mezővárosként működött. 1405-ben pedig Luxemburgi Zsigmond király vásártartási jogot adományozott Debrecennek. Ezt követően évszázadokon át országosan is jelentős vásárokat rendeztek a városban, ezek gazdasági és társadalmi szempontból is fontos szerepet töltöttek. Az 1700-as évek elején hat nagyvásárt tartottak évente, ezek akár 12-15 napig is tarthattak. Csak később 1747-ben korlátozták az éves nagyvásárok számát négyre. Később a nagyvásárok száma tovább csökkent, egy őszire és tavaszira korlátozódott: ezek közül az egyik volt a Mihály-napi vásár, a másik a Gergely-napi vásár.
Azonban az utóbbi években - részben a járvány, részben szervezési nehézségek miatt - már a Gergely-napi vásárt sem rendezte meg a város. 2020-tól 2022-ig a tavaszi vásárok maradtak el, utána pedig az ősziek. Eredetileg az őszi vásárokat nevezték Mihály-napi és a tavasziakat Gergely-napinak, azonban ma már akár tavasszal, akár ősszel rendezik, Mihály-napi vásár néven emlegetik a debreceni vásárt. Ez még mindig gyakran összezavarja azokat, akik korábban is jártak Szent Mihály- napi búcsú vagy őszi-tavaszi nagyvásárok idején Debrecenben. Azt is hiába nézzük, hogy Mihály-nap szeptemberben van, de a debreceni Mihály-napi vásár 2026-ban is májusban lesz.
Mikor lesz a Mihály-napi vásár 2026-ban?
A tavaszi Mihály-napi vásár 2026. május 9. és 10-én (szombaton és vasárnap) lesz megtartva - derítette ki a HAON. Ősszel pedig jelenlegi információink szerint idén sem lesz Mihály-napi vásár. Régen valóban az őszi vásárokat hívták Mihály-napinak, mivel Mihály névnap is ősszel van. (A tavszi voltak a Gergely-napi vásárok.)
Emiatt sokan még mindig arra számítanak, hogy ősszel lesz a Mihály-napi vásár Debrecenben, 2020 óta azonban évente csak egyszer tartanak nagyvásárt: 2022 óta tavaszi időszakban. Ehhez pedig a Mihály-napi vásár elnevezést tartották meg, ami a mai napig okoz félreértéseket.
2026-ban már a IV. Debreceni Sokadalom várja a látogatókat
Ugyan nagyvásárból, mint a Mihály-napi csak évente egy van, több kisebb rendezvényt tartanak kirakodóvásárral egybekötva. Ilyen a Debreceni Sokadalom, 2026-ban először áprilisban rendezik meg, de várhatóan a nyári-őszi időszakban is lesznek ilyen rendezvények. A szervezők a rendezvényről azt írták: "a nagy érdeklődésre való tekintettel megrendezésre kerül az 4. debreceni SOKADALOM! Ez az esemény az igazi tradicionális vásári hangulatot és napjaink igényeit, modernitását fúziónálja egyé. A hagyományőrzés jegyében olyan kincsekkel is lehet találkozni, amelyek a mai kor kivánalmainak is megfelenek és ahol kicsik és nagyok is megtalálják a szórakozásukat. A cél egy olyan vásár megszervezése, amely tiszteleg Debrecen város piactartási múltja előtt és bemutatja a város vásári kultúrájának színe-javát mégis a jövőbe mutató irányt képviselve megmutatja miként tud a múlt, jelen, jövő egy egységben megvalósulni."
A IV. SOKADALOM helyszíne a debreceni Nagyerdei Stadion Északi Rendezvénytér, a pontos cím: 4031 Debrecen, Nagyerdei park 12., az időpont pedig 2026. április 18-19-e. A további programokkal, részletekkel a szervezől később jelentkeznek.
Hol lesz a Mihály-napi vásár Debrecen területén belül?
Bár elterjedt a híresztelés, hogy 2026-ban a vásár helyszíne költözik, ezt már hivatalosan cáfolták. Lelesz György, a Debreceni Közterület Felügyelet hivatalvezetője a HAON-nak elmondta: a híresztelés nem igaz. "Ezt valaki kitalálta évekkel ezelőtt, és minden évben feljön témaként. Egyébként évekkel ezelőtt valóban készítettünk egy tanulmányt a fenntartókkal azzal kapcsolatban, hogy hol lehetne esetleg megrendezni a vásárt, de el is vetettük az ötletet. Nincs akkora területe a városnak (Debrecenen belül), ahol kényelmesen lebonyolíthatnánk a nagyvásárt. Debrecenen kívülre teljesen felesleges vinni, mert megközelíthetetlen, nem lenne annyi látogató, hogy megérné. Több száz millióba kerülne az infrastruktúra (áram, víz, szennyvíz stb.) kiépítése" – oszlatta el a kételyeket Lelesz György megerősítve, hogy idén májusban ugyanúgy a Böszörményi út telik meg árusokkal és látogatókkal, ahogyan azt már megszokhatták a vásározók.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
(Ugyan a Mihály-napi vásárok helyszíne kezdetben a Nagyerdei körúton volt, később a Csapó és Burgundia utcán, de 1996-ban a városvezetés a Böszörményi útra tette át a vásár helyszínét és azóta is ott tartják meg évről évre.) Egészen pontosan Böszörményi út mentén, a Füredi út és Doberdó utca közötti szakaszon keressük idén is az árusokat:
Lehetséges, hogy az előző évi vásárokhoz hasonlóan a 2026-os évi debreceni kirakodóvásárt is csökkentett területen rendezik, kisebb lesz a vásár szórakoztató része. Az utóbbi években kevesebb a mutatványos, vásári szórakoztató elem, hogy a környéken lakók nyugalma megmaradjon.
Sok árust és látogatót vonzhat a Mihály-napi vásár 2026-ban is
"Már tavaly rengeteg kereskedő jelezte, hogy az idei vásáron is szeretne részt venni. Minden vásárt úgy szervezünk, hogy a legutóbbi nagyvásár utolsó napján jelezzük a kereskedőknek, hogy le tudják adni a jelentkezésüket a soron következőre. A visszajáró értékesítők közül már mintegy 300-an jelezték, a 2026-os tavaszi Mihály-napi vásáron is ott kíván lenni" – mondta Lelesz György a helyi lapnak, aki bízik abban, hogy a 2026-os tavaszi nagyvásár is ugyanazt a színvonalat hozza majd, mint a 2025-ös.
A lap szerint ahogy minden évben, 2026-ban is biztosan lesz valamilyen újítás, de a jól megszokott, bevált kínálat feltehetően nem fog változni. Így a látogatók idén is felfedezhetik a kézművesek utcáját, amelyet a Bolyai utca bal oldalán alakítanak ki. A túloldalon pedig az ételudvar kínálja majd a vásárok klasszikus ízeit. A múlt hangulatát idéző „régi idők vásárát” az Akadémia utcában találják meg az érdeklődők - írták.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







