Vége a bizonytalanságnak Szarvason! 16 éve húzódó problémát oldottak meg: a Szarvasi Vízi Színház körüli földterület immár teljes egészében az önkormányzat tulajdonába került.
Sokkoló fordulat! Eladó az ikonikus gyógyfürdő és hotel: betett a nagyszabású terveknek a válság
Az érdi Termál Hotel ajtajára még 2015-ben került lakat, amikor a tulajdonostársak vitája miatt be kellett zárni a helyiek és környélbeliek kedvelt fürdőjét. Azóta üresen áll, szellemépület lett.
1990-ben nyitotta meg kapuit a Liget Termál Hotel Érd Ófaluban. A termálvizes fürdő és gyógyszálló hamar a város és a környék egyik kedvelt fürdőhelyévé vált, sőt külföldről is érkeztek ide vendégek. A fürdőt azonban 2015-ben be kellett zárni - állítólag a tulajdonostársak közötti vita miatt. 2022-ben egy árverés során, tartozás-kiegyenlítésként került az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdonába. Az új tulajdonos nem csupán rekonstruálni szerette volna a hotelt, hanem jelentősen fejleszteni is: a szobaszámot 25-ről 50-re növelték volna, hogy egy háromcsillagos szállodának megfelelő színvonalú hotel jöjjön létre Ófalu szívében – írta az ÉrdMost.hu.
Már akkor jelezték, hogy a beruházás időigényes lesz, ráadásul az energiaválság és a rezsiárak elszabadulása tovább lassíthatja a megvalósítást. Az idő pedig telt, az épület viszont ma sem fest jobban, mint két-három évvel ezelőtt – így továbbra is megmentésért kiált, az érdiek nagy bánatára.
Most azonban ismét történik valami a Termál Hotellel: aki arra jár, észreveheti, hogy az épületre kikerült egy „ELADÓ” tábla. Az ÉrdMost ennek apropóján megkereste az ingatlanirodát, amelynek munkatársától megtudta, hogy a tulajdonosok kétmillió eurót kérnek az épületért. Répássy Gábor elárulta, hogy a valamivel több mint 800 millió forintos ár alkuképes, így valószínűleg ennél kedvezőbb áron találhat gazdára az ingatlan. Kiderült továbbá, hogy néhány nap alatt többen is érdeklődtek iránta, főként helyiek, akiket az épület jövője és a kíváncsiság hajt. Emellett két komolyabb, fizetőképesnek tűnő érdeklődő is jelentkezett, ami ilyen rövid idő alatt kifejezetten biztató jel. A szakember úgy véli, hogy a Termál Hotel épülete viszonylag gyorsan, akár 3-4 hónapon belül új tulajdonosra találhat.
Sokféle nyavalyára, például köszvényre és izomfájdalmakra is kiváló az érdi gyógyvíz
Tíz évvel ezelőtt a szálloda gyógyászati szolgáltatásai a saját, 800 méteres mélységű kútjából feltörő gyógyvízre épültek. A 42°C-os nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos, szulfátos termálvíz jelentős bromid- és jodidion-tartalommal, valamint kimondottan magas fluoridion-koncentrációval rendelkezett. A termálvíz elsősorban reumatikus és degeneratív elváltozások, köszvényes és neurológiai kórképek, törések, zsugorodások, fájdalmas izomgörcsök kezelésére alkalmas. Az aktív pihenés kedvelői úszómedencében vezethették le a munkahelyi feszültséget, míg gyógyvizes medencékben pihentethették fáradt izmaikat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fürdő szolgáltatásai között szerepelt a szauna hideg vizes csobbanómedencével, infraszauna, sókamra, valamint egy úszásra alkalmas medence és egy meleg gyógyvizes medence. Különféle masszázsokat kínáltak, többek között orvosi gyógymasszázst, gyógymasszázst, frissítőmasszázst és szegmentmasszázst. Elérhető volt a víz alatti vízsugármasszázs (tangentor), iszappakolás, jacuzzi és álló szolárium is.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







