Előny vagy inkább újabb kockázat az idei szokatlanul hideg tél? Mire számíthatnak a méhészek és a fogyasztók 2026-ban? A HelloVidék Pintér Józsefet, a Komárom-Esztergom megyei...
Figyelem, bezárták a parkolási kiskaput: könnyű benézni, súlyos pénzt fizethetsz, ha erről nem tudsz
Augusztus 1-jétől fizetőssé válik a parkolás a debreceni Malompark Bevásárlóközpont mélygarázsában és felszíni parkolóiban. Az intézkedés célja, hogy csökkentsék a nem vásárlók által okozott terhelést, és biztosítsák a kényelmes parkolást az üzletek látogatói számára.
A debreceni Malompark Bevásárlóközpont 2025. augusztus 1-jétől díjkötelessé teszi a parkolást mind a mélygarázsban, mind a felszíni parkolókban – jelentette be az üzemeltető.
A döntés hátterében az áll, hogy a környező fizetős övezetek miatt jelentősen megnőtt a forgalom, és egyre többen használják a parkolókat P+R célokra anélkül, hogy betérnének az üzletekbe – írja a haon.hu. A vásárlók számára az első 90 perc kedvezményes, 480 forintos díjjal vehető igénybe, utána minden megkezdett óra szintén 480 forintba kerül.
A fizetési időszak hétfőtől péntekig, 8 és 18 óra között érvényes, hétvégén pedig továbbra is ingyenes a parkolás. A nyitvatartási időn kívül nem lehet használni a parkolót, és az új szabályozás az elektromos autókra is kiterjed. A bevásárlóközpont célja, hogy a változtatással ismét elsősorban a vásárlók számára biztosítsa a kényelmes parkolást.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







