5 °C Budapest
Észak-amerikai hód (Castor canadensis) A Denali Nemzeti Parkban fényképezve.

Sokkoló pillanat a Tiszában: hód támadt a fürdőzőre, tényleg ennyire veszélyesek?

2025. szeptember 1. 13:15

Döbbenetes támadás: egy eurázsiai hód kétszer is megharapott egy fürdőző nőt Szeged közelében, miután a tiszai partszakasz látszólag biztonságosnak tűnt. Szakértők is megszólaltak az ügyben.

Szegedtől néhány kilométerre egy homokos partszakaszon kikötött csónakból úszni indult Nieszner Tímea, amikor a vízben váratlanul éles fájdalom hasított a jobb lábszárába, majd a bal bokájába is – egy eurázsiai hód támadt rá kétszer is.

Az eset még június végén történt, de a hölgy csak gyógyulása után, most mesélte el a történteket a Nimródnak. Elmondása szerint a partszakaszon nem voltak jelzések hódok jelenlétére, így úgy gondolták, nyugodtan kiköthetnek. A harapások mély sebeket okoztak, melyeket varrni kellett. A felépülés több mint négy hétig tartott, ebből két hetet mozdulás nélkül kellett töltenie. Antibiotikumos kezelést kapott, illetve veszettség elleni négyrészes oltássorozatot is be kellett vennie Infostart.

Mégis, miért történhetett mindez?

Az eurázsiai hód Magyarországon visszatelepített őshonos fajnak számít, állománya növekszik, főként a Tisza és más nagyobb folyók mentén.

Az eset kapcsán alap megkérdezte Pinjung Emilt, az Alsó-tiszamenti vadgazdálkodási tájegység fővadászát, aki elmondta, hogy ezen a területen eddig még egyszer sem kaptak bejelentést hasonló esetről. Ahogy közölte:

Tekintettel arra, hogy szerencsére csak egy eset fordult elő, így nincs még tapasztalatunk a hód esetleges támadása kapcsán, amely valószínűsíthető saját otthonterületét védhette a gyanútlan fürdőzővel szemben. Ismereteink szerint a hód félénk állat, nem szeret az ember közelében mutatkozni. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fővadász még hozzátette: az eurázsiai hód már nem védett állatfaj Magyarországon, hanem az európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozik. Az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében elejthetők, az állományuknak a szabályozása engedélyezhető.

Ha gyérítésre kerül sor, akkor azt október 1. és március 31. között, csak a megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezheti olyan eszközzel és módszerrel, amelyet jogszabály nem tilt a vadászható emlősfajok elfogására és elejtésére. Idén a tavaszi időszakban a DALERD Zrt.-vel közösen végeztek éjszakai állományfelmérést a Tisza folyó 30 kilométeres szakaszán, ahol 150 hódot számoltak meg.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?