-2 °C Budapest

Hardy, Bihari: nyitva az út a monetáris tanácsba

Pénzcentrum
2004. február 18. 14:01

Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 19 igen és 5 tartózkodás mellett támogatta Hardy Ilona és Bihari Vilmos kinevezését a jegybank Monetáris Tanácsának tagjává- tudósított az MTI.

A tagjelöltek mai meghallgatásán Hardy Ilona hangsúlyozta, kritikus időszakban kerülnek be a testületbe. Indoklásként elmondta: az elmúlt több mint 10 évben a gazdaság kedvezően fejlődött, kialakult a stabil bankrendszer, végrehajtották a strukturális reformokat és a tőzsdei cégek eredményesen tevékenykednek. Hozzátette, hogy az utóbbi időszakban megingott a bizalom a gazdaság fundamentumai iránt.

Az euróról szólva Hardy Ilona azt mondta, a lehető leggyorsabban kell bevezetni, ám reális ütemezésben. Hangsúlyozta, Magyarország csatlakozása a Monetáris Unióhoz nem önmagában cél, hanem eszköz a magyar gazdaság felzárkóztatásához.

A jegybanki függetlenség kapcsán Hardy úgy vélte, a jelenlegi jegybanktörvény jó, megfelelő és elégséges eszköztárat biztosít a jegybanknak feladatai ellátásához. Elismerte, hogy a felügyelőbizottság újbóli létrehozása nem a függetlenség növelésének irányába hat, de megerősítette, hogy ez a monetáris döntéshozást nem befolyásolja.

A tőzsde kapcsán Hardy elmondta: a tőzsdei vállalkozásoknál jók a fundamentumok, a "tőzsdei kínálatot bevezető kelet-európai papírokkal lehet bővíteni, hazai bővítése ugyanis már korlátozott" - mondta. Hozzátette, hogy Budapestet alkalmasnak tartja egy, a régióban centrális tőzsdének.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bihari Vilmos a jegybanki alapkamatot érintő kérdésre úgy fogalmazott: jelenleg a helyén van a 12,5 százalékos kamat. Hozzátette: a vállalkozások számára kedvező lenne a kamat csökkentése, ehhez azonban stabilizálni kell a gazdasági folyamatokat. A tagjelölt figyelmeztetett arra, hogy az ERM II árfolyamrendszerbe csak stabil gazdasággal szabad belépni.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?