-2 °C Budapest

K&H Equities vezetők az újabb gyanúsítottak?

Pénzcentrum
2004. április 2. 10:05

"Gyanúsítotti idézésre számíthatnak hazánk legismertebb álbrókerének egykori főnökei, amiért meg sem próbálták megtörni Kulcsár Attila számlák százain átívelő karrierjét" - írja saját értesüléseire hivatkozva mai számában a Magyar Hírlap.

A MH szerint néhány egykori cégvezető hűtlen kezelés, esetleg sikkasztásban való bűnsegédlet alapos gyanúja miatt számíthat eljárásra. Az eddigi tanúvallomások, illetve lefoglalt iratok azt támasztják alá, hogy a részvénytársaság egyes vezetői tudhattak arról, hogy Kulcsár az előírásokat megszegve végez különböző pénzügyi műveleteket. Ezeket azonban nem akadályozták meg, sőt elősegítették a cég vezető brókerének tranzakcióit. Az eddigi adatok szerint a cégvezetők nem részesültek a bűncselekményből származó pénzekből, így nem feltétlenül kell arra számítaniuk, hogy vagyonukat zár alá veszik a hatóságok.

A MH cikke konkrét neveket nem említ, így nem lehet tudni, hogy kikre is utalt a cikk szerzője valójában.
Kulcsár Attila Portfolio.hu-nak adott július 9-i nyilatkozatában azt állította, hogy az ő főnöke Zarnóczi Tibor volt, aki ezidőben a K&H Bank vállalati üzletágát irányító vezérigazgató-helyettese volt.
A brókercég első számú vezetője a Pannonplast felvásárlás idején az előző év végén e pozícióba került Csuka László volt, aki azonban a bankcsoport informális hierarchiájában információink szerint gyakorlatilag semmiképpen sem volt Kulcsár főnökének nevezhető. A Magyar Nemzet tegnapi számában Csuka Lászlót név szerint is megemlítették Vígh Szabolccsal, az Equities volt jogászával együtt, mint lehetséges újabb gyanúsítottakat az ügyben.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?