-3 °C Budapest

APEH kampány

Pénzcentrum
2004. április 20. 08:07

Az Európai Unión belüli kereskedelem kötelező feltételeként előírt közösségi adószámot eddig több mint 22 ezer adózó kérte meg - közölte hétfőn Király László György. Az APEH elnöke azt is elmondta: az uniós piacon kereskedő társaságoknak havonta lesz adatszolgáltatási kötelezettségük.

A csatlakozás kapcsán életbe lépő változások ismertetésére országos kampányt indított az adóhatóság, amelynek első rendezvénye volt a hétfői kecskeméti tanácskozás. Király László György ennek megnyitóján közölte: az új szabályok ismertetésére az APEH az ország minden megyéjében ismeretterjesztő sorozatot indított. Ezenkívül az ügyfélszolgálati irodákban szórólapokról is tájékozódhatnak az adózók.

Király László György elmondta: országosan 1.2 millió a vállalkozások száma, de közülük nagyon sok a mikrovállalkozás, és több mint 80 ezer az úgynevezett evások köre. Hangsúlyozta: az egyszerűsített adóbevallást választók nem kereskedhetnek az európai uniós országokkal, ha erre szeretnének vállalkozni, akkor ki kell jelentkezniük az eva hatálya alól.

Az APEH elnöke a kötelező közösségi adószámon túl az egyik legfontosabb változásként emelte ki az áfabevallás új szabályait. Rámutatott: a Magyarországról uniós országba irányuló export után a magyar vállalkozónak nem kell áfát fizetnie, az import termék után pedig a belföldi áfakulcs alapján kell adóznia.

Az országos tájékoztatási sorozatot az APEH a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen indította. Az ismertetésekbe rövidesen bekapcsolódnak a vám- és pénzügyőrség, illetve a statisztikai hivatal munkatársai is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?