-2 °C Budapest

Jön a 3. generáció - augusztus végéig kiírják a tendert

Pénzcentrum
2004. április 21. 08:24

A tervek szerint augusztus 31-ig megjelenik a harmadik generációs mobiltelefonrendszerek kiépítésére szóló pályázati kiírás, az év végére a lelendő szolgáltatók is kiválasztásra kerülnek -nyilatkozta Kovács Kálmán informatikai miniszter a Napi Gazdaságnak.


A Gazdasági Kabinet a napokban elfogadta azokat az irányelveket, amelyeket az IHM előterjesztett a 3. generációs mobiltelefonrendszerrel kapcsolatban. Az eredeti menetrendet tartva idén megjelenik a tender. Kovács Kálmán bízik abban, hogy az év végéig meg tudnak állapodni az érintett szolgáltatókkal. A szereplők számát illetően Kovács Kálmán elmondta, hogy várják új piaci részvevő megjelenését a tenderen.

Az augusztus 31. megfelel a korábbi információknak, amely 2004. 2. félévére rakták a tender várható kiírását, s 2005. január 1-től a frekvenciák rendelkezésre bocsátását. Korábban elhangzottak szerint a 3. generációs licencek ára 20-25 milliárd forint körül lehet, amelyet a szolgáltatók nem nagyon szeretnének kifizetni.

Kovács Kálmán nyilatkozatra tovább erősíti, hogy a 3. generációs modell Magyarországon az n+1 lehet, amely 4 szolgáltatót valószínűsít. A lefedettség tekintetében 2005. végéig 20-25% (lakosság) tűnik reális célnak, amelyet 2008-ig 50-55% követne. Ha új szolgáltató lépne be a piacra, annak engedélyezve lenne a 2G roaming a rivális szolgáltatók hálózatán. A pályázat valószínűleg nem licittel, hanem szépségversennyel dől el.

A 2004-es költségvetés már számol a 3G-ből származó bevételekkel (15.8 mrd Ft)

Véleményünk szerint a piacon jelen lévő 3 szolgáltató biztos, hogy akar frekvenciát szerezni, bár az árból valószínűleg alkudni akarnak. A Westel és a Pannon számára pénzügyileg sem gond az UMTS hálózat kiépítése, miközben a Vodafone szempontjából a nemzetközi hálózattal való teljes kompatibilitás miatt szükséges.

A 3. generációs pályázat kiírásának tényleg itt az ideje, hiszen az EU államai (25) közül már 21 előbbre tart ezen a téren. Az időzítés véleményünk szerint optimális. Még nem maradtunk le semmiről, lehet tanulni a nyugati országokban elkövetett hibákból és tapasztalatokból, a magyar cégek felhasználhatják anyavállalatuk szolgáltatásait, know-how-ját, a piacon lassan már megfelelő készülékek állnak a rendelkezésre.

A 3. generáció a felhasználók számára nagyobb internetezési, letöltési sebességet biztosít, miközben a mobilcég additív bevételekben reménykednek a kényelmesebb és nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatások miatt.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?