Magyarország bruttó hazai terméke 4.2%-kal nőtt 2004 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - áll a KSH közleményében. A hivatal korábban előzetes adatokat közölt az első negyedéves gazdasági teljesítményre. Az előzetes adatok az előállítási oldali számításokból adódtak, most a felhasználás oldali számok is ismertté válhatnak. Ezek szerint a fogyasztási dinamika tovább lassult, viszont jelentősen élénkültek a beruházások és az export.
Az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) teljesítménye 7.2%-kal növekedett, ami elsősorban az ipar és építőipar bővülő teljesítményéből adódott. Az iparon belül a feldolgozóipar hozzáadott értéke 9.0%-kal emelkedett. Az építőipar 14.1%-os növekedést mutatott, míg a mezőgazdaság teljesítménye stagnált. A szolgáltatások ágazatainak bruttó hozzáadott értéke 3.2%-kal emelkedett.

Fogyasztás: lassuló dinamika
A háztartások fogyasztási kiadásainak növekedése tovább lassult, e kiadások 2004. I. negyedévében 3.8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Mind a kormányzattól, mind a háztartásokat segítő non-profit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások kis mértékben csökkentek (0.8 illetve 0,1%-kal). Ezen tényezők együttes hatására a háztartások végső fogyasztása 3.0%-kal emelkedett.

A közösségi fogyasztás 1.3%-kal nőtt. A végső fogyasztás mindezek következtében 2.8%-kal bővült.
Beruházások: jelentős élénkülés
A bruttó állóeszköz-felhalmozás az I. negyedévben - kiugró mértékben - 18.9%-kal emelkedett. Ugyanakkor a készletek csak kis mértékben növekedtek, így a bruttó felhalmozás összességében 9.9%-kal bővült.

Élénk export
Az áruk és szolgáltatások külkereskedelmi exportja 17.4%-kal növekedett, míg az import majdnem hasonló ütemben, 16.6%-kal bővült.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az év egészében 4% körüli GDP növekedés várható.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2004 I. negyedévében a gazdasági növekedés 1.1% volt az előző negyedévhez képest.
Az árutermelő ágazatok teljesítménye 1.4%-kal nőtt. Ezen belül a mezőgazdaságé és az iparé nőtt, míg az építőiparé csökkent. A szolgáltatások hozzáadott értéke 0.7%-kal bővült.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján a háztartások fogyasztási kiadása 0.9%-kal emelkedett. Mind a kormányzattól, mind a háztartásokat segítő non-profit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások szerény mértékben csökkentek, 0.4 illetve 0.3%-kal. Így a háztartások tényleges fogyasztása 0.7%-kal nőtt. A közösségi fogyasztás 0.6%-kal való csökkenése következtében a végső fogyasztás 0.5%-kal emelkedett.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás 4.8%-kal, míg a bruttó felhalmozás 11.9%-kal bővült. A belföldi felhasználás mindezek következtében 3.2%-kal emelkedett. Az export 3.3, az import pedig 5.7%-kal nőtt.
Az MNB illetékesei felhívták a figylemet, hogy a meglepetésszerűen jó első negyedéves GDP adat magas értékét a statisztika sajátosságainak is köszönheti. A jegybank számításai szerint mintegy 0.4%ponttal emeli az első negyedéves volumenindexet az ún. szökőnap hatás. Ez azt jelenti, hogy a szökőnap miatt emelkedett a munkanapok száma az első negyedévben, mely összességében magasabb teljesítményt is eredményez.
A mostani staisztikai számítások során a KSH nem használ erre vonatkozó korrekciót. A jelenlegi módszertan szerint eddig két (a mostanival három) szökőnapos negyedév adatai ismertek, mely még nehézzé teszi az ilyen megközelítésű munkanap korrekció paramétereinek beállítását.
Összességében tehát egy igen kedvező adat az, amit a KSH közölt, de részben a statisztika is besegített abba, hogy a korábbi 3.5% körüli várakozásokat lényegesen meghaladó tényadat kerüljön a "piacra".








