A forint/euró kurzus reggel a tegnapi záróértéke közelében nyitott, majd a kereskedés eddigi szakaszában kisebb gyengülésnek lehettünk tanúi. Az állampapírok másodpiacán mérsékelt hozamemelkedés figyelhető meg. Az euró/dollár, illetve a jen/dollár relációkat ma és holnap alapvetően befolyásolja a kivárás a FED ma kezdődő ülése miatt.
| eurhufcomp |
![]() |
A hazai fizetőeszköz euróval szembeni kurzusát a holnapi fizetési mérleg adatok, illetve termelői árindex adatok érdemben befolyásolhatják, a kurzus a következő napokban feltehetően jellemzően a 253-255 Ft/euró közötti sávban ingadozik majd.
Az állampapírok másodpiacán mérsékelt (5-7 bázispontos) hozamemelkedés figyelhető meg a tegnapi kisebb hozamemelkedést követően. Szakértők szerint a ma sorra kerülő 3 hónapos futamidejű D041006 sorozatú diszkont-kincstárjegy aukción (melynek lejárata néhány nappal hosszabb mint a referenciakötvényé) kiemelt érdeklődés várható a felkínált 35 milliárd forintnyi papírra, ami a másodpiacon is nagyobb forgalmat generálhat.
| eurusdcomp |
![]() |
A FED ma kezdi meg kétnapos ülését, melynek második napján a piac szinte egyöntetű véleménye szerint 25 bázispontos kamatemelésről határoz majd a Nyílt Piaci Bizottság, amelyet a befektetők gyakorlatilag már be is áraztak, így elemzők szerint önmagában a kamatemelés bejelentése nem valószínű, hogy jelentős elmozdulásokat generálna a főbb devizák kurzusaiban. Nagyobb elmozdulásokat sokkal inkább a FED közleménye indukálhat, mivel a befektetők ebből próbálják majd meg kiolvasni az elkövetkezendő időszak kamatpályáját.
Ma a kurzusra az említett okok miatt feltehetően csak korlátozott hatással lehet a Michigan Egyetem által számolt júniusi fogyasztói bizalmi indexet, mely az előrejelzések szerint emelkedni fog a májusi értékhez képest.
| usdjpycomp |
![]() |
FRISS HÍREK
Több friss hír
04:17
HR BLOGGER
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor | 2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 04:17

Pénzcentrum | 2026. január 12. 20:04

Agrárszektor | 2026. január 12. 20:31








