Holnap teszi közzé a KSH a november havi külkereskedelmi adatokat. A piaci elemzők szerint a hiány 250 m euró körül alakulhat, ami kb. 25 m euróval haladná meg a tavaly novemberi deficit értékét. A behozatal és a kivitel növekedési indexei várhatóan nem különböznek majd jelentősen egymástól. Az adat érdemi hatással lehet a hozamok illetve a forint árfolyamának alakulására.
Tavaly az első 11 hónapban 3.79 mrd eurót tett ki a külkereskedelmi mérleg hiánya, helyes várakozások szerint idén ennél alig 20 m euróval lehet magasabb a deficit.

A folyamatokat tekintve 2004 első félévében a külgazdaságban folytatódott a 2003 III. negyedévében elkezdődött növekedés. Az első hat hónap során a behozatal és a kivitel volumene is erőteljesen, 19-20%-kal növekedett a megelőző év azonos időszakához képest. Az I. negyedévben az export 4 százalékponttal nagyobb mértékben nőtt, mint az import, a II. negyedévben viszont a behozatal volumenbővülése haladta meg a kivitelét. A III. negyedév folyamataira a növekedési ütem markáns csökkenése jellemző, amelynek ellenére a volumennövekedés még mindig kétszámjegyű maradt.

Novemberben várhatóan továbbra is 20%-ot meghaladóan nőtt a gépek és szállítóeszközök forgalma a kivitelben és a behozatalban. A legnagyobb deficit várhatóan novemberben is a feldolgozott termékekhez kapcsolódik, itt is kiemelhetőek a papírpiari termékek, a textíliák, a fémek, a gyógyszerek.

Az exportalakulás láthatóan jól követi az ipariexportértékesítés illetve a legfőbb piacnak számító Németország IFO konjunktúraindexét. A legutóbbi adatok alapján a német gazdaság az IFO szerint élénkült, ugyanakkor a később publikált visszaeső rendelésállományi adatok arra utalnak, hogy érdemi gyorsulás a közeljövőben nem várható. Az importnál a dinamikusan növekvő beruházások, illetve a továbbra is viszonylag erős fogyasztás tarthatja magasan az indexet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az év végére elemzői becslések szerint a hiány mértéke elérheti a 4.6-4.7 mrd eurót, ami kb. 0.5 mrd eurós növekedés tavalyhoz képest. A hiány mértéke ezzel a GDP 5.8%-ra nőhet a 2003-as 5.7 %-ról.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








