-3 °C Budapest

A hét második felére várhatók a nagyobb izgalmak

Pénzcentrum
2006. január 9. 05:00

... de azok se elsősorban a magyar piacon, hiszen főként külföldön tesznek közzé az előttünk álló héten fontosabb, esetlegesen piacmozgató adatokat, jelentéseket, döntéseket. De nézzük sorjában. A magyar vonatkozású adatok közül érdemes kiemelni a ma megjelenő novemberi előzetes külkereskedelmi mérleg egyenleget, illetve a hét első négy napján sorra kerülő diszkontkincstárjegy-aukciókat (összes tervezett kibocsátás: 130 mrd Ft!). Fontos lehet, hogy az Európai Bizottság szerdai ülésén foglalkozik a többi mellett a magyar konvergencia-programmal. Megjegyzendő, hogy pénteken kerül nyilvánosságra a Monetáris Tanács december 19-i ülésének jegyzőkönyve. Ez utóbbiban sok meglepő várhatóan nem lesz, mivel tudjuk, hogy a tagok csak a kamatszint 6%-on tartását vitatták meg.

A fejlettebb piacok adatai közül kiemelkedik a keddi németországi ZEW gazdasági hangulatindex (január), mely várhatóan közel kétéves csúcsra emelkedik a viszonylag kedvező németországi makromutatók, illetve kilátások mentén. Csütörtökön és pénteken adatáradatra lehet számítani. A hét negyedik munkanapján előbb a brit BoE, majd az Európai Központi Bank határoz irányadó kamatáról. Várhatóan mindkét intézmény döntéshozói a tartás mellett voksolnak, de fontos a további kamatpályára való esetleges utalás. Csütörtökön még megismerhetjük a novemberi amerikai külkereskedelmi mérleg deficitet, mely várhatóan nem hoz újabb rekordot.

Csütörtökről péntekre halasztotta az Eurostat a harmadik negyedéves euró-zóna GDP-becslésének közzétételét, emellett amerikai kiskereskedelmi forgalmi és termelői árindex adatokat is megismerhetünk. Utóbbi az inflációs folyamatok és ezen keresztül a FED kamatának várható alakulása szempontjából is kiemelt jelentőségű.


NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?