Arra a kérdésre, hogy megéri-e a zónánál dolgozni, a taxisok egyöntetűen nemmel feleltek. El is terjedt a tévhit, miszerint Ferihegyen dolgozó taxisnak nem is áll be senki olyan feltételek mellett, amelyeket a Budapest Airport szabott ki. Ezzel szemben a Zóna Service konzorcium már ki is állított 150 taxist, és a szerződést megkötötték.
A taxisok saját honlapjukon folytattak eszmecserét a ferihegyi taxizásról és a tarifákról. Szerintük veszteséges a Zónánál dolgozni, és még a napi betevőt sem keresnék meg vele. A Zóna Service már le is adta a repülőtéren dolgozó sofőrök névsorát, és Veres István, a konzorcium képviselője szerint még nyolcvanan vannak várólistán a mielőbbi munkába állás reményében.
Veres nem extrém profitot, hanem hosszú távú munkahelyet ajánl a taxisoknak- adta hírül a Népszabadság. Eközben arról lehet hallani, hogy a nagyobb taxistársaságok megfenyegették az ott dolgozókat, hogy ha elszerződnek a zónához, akkor soha többé nem mehetnek vissza hozzájuk.
A találgatások alapján azért olyan alacsony a Zónások tarifája, mert titokban az egységes fix tarifa bevezetésére készültek. A fix tarifák bevezetésére egyenlőre biztos, hogy várni kell. Rusz Imre, a rendszer korábbi szorgalmazója szerint a kérdés "nincs napirenden".
A taxisok azt tartják lehetetlen helyzetnek, hogy míg Ausztriában kétszer annyit kell fizetnie az utasoknak, mint hazánkban, az üzemanyag-és autóárak hasonlóképpen alakulnak. A hivatásos sofőrök elismerték, hogy a bevételük helyreállítása aligha megy másképp, mint adókerüléssel.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 15. 19:01

Pénzcentrum | 2026. január 15. 18:02

Agrárszektor | 2026. január 15. 19:29





