-3 °C Budapest

Még a héten esedékes az innovációs járulék

Pénzcentrum
2007. április 16. 09:30

Az innovációs járulék fizetésére kötelezett gazdasági társaságoknak április 20-ig kell megfizetniük a járulék első negyedévi összegét. A 2004-ben létrehozott Kutatási és Technológia Alap bevételének számító innovációs járulék alapja a helyi iparűzési adó alapjával egyezik meg - írja a Világgazdaság.

A járulék mértéke a járulék alap 0,3 százalék, melynek kiszámításához a nettó árbevételt kell csökkenteni a vele szemben felmerülő anyagköltséggel, az eladott áruk anyagköltségével és a közvetített szolgáltatások értékével.

Az így megkapott bruttó járulékalapot 3 további tényezővel lehet korrigálni: a cég saját működési körében végzett, a költségvetési gazdálkodási rendszerben lévő szervezetektől, valamint a közhasznú szervezetről szóló törvényben meghatározott apparátusoktól megrendelt kutatási-fejlesztési tevékenység értékével csökkenthető.

Az éves nettó kötelezettséget a társas vállalkozásoknak az adóévet követő május 31-ig kell megállapítaniuk, illetve bevallaniuk, ugyancsak eddig az időpontig kell a cégnek a befizetett előleg és a járulék éves nettó összege közötti különbözetet befizetnie, illetve ekkortól igényelheti vissza a többletbefizetést.

A 2004-ben bevezetett járulék fizetése alól mentesülnek az egyéni vállalkozások, a bevételi nyilvántartást vezető evások, a közkereseti társaságok, valamint a bejegyzés évében jogelőd nélkül alapított cégek és azok előtársaságai.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?