-2 °C Budapest

Alkotmányos-e a szolidaritási adó? - Őszre csúszhat a döntés

Pénzcentrum
2007. május 15. 08:50

Míg korábban május elejére tervezték a társaságokat és a magánszemélyeket tavaly szeptember óta terhelő 4%-os különadóról szóló alkotmánybírósági (AB) döntés meghozatalát, addig most elképzelhető, hogy ez őszre tolódik. A Napi Gazdaság a taláros testület sajtófőnökét idézve jelzi: július 9. és augusztus 20. között nyári szünetet tart az AB. Az ügyben még januárban érkezett beadvány a testülethez, amelyben a készítők azt kifogásolták, hogy a szolidaritási adóval kapcsolatos jogszabály felrúgta a társasági adótörvényben garantált, nyereséghez kötődő adómentességet, ami egyben a kiszámíthatóság és a jogbiztonság elvének sérülését is jelentette és az alkotmányellenesség kimondását várják. A lap úgy tudja, hogy az ügyet - a minimum járulékalappal kapcsolatos beadvánnyal együtt - már kiszignálták a témagazdáknak, de még nem tárgyaltak róluk.

Amennyiben helyt ad az AB az alkotmányellenességnek a szolidaritási adó esetében, akkor az az idei évi államháztartási egyenleget közel 170 milliárd forinttal (a GDP kb. 0.6%-ával) is ronthatja, azaz jóval nagyobb horderejű az ügy, mint az AB által még tavaly ősszel alkotmányellenesnek titulált házipénztáradó, illetve az idén februárban megsemmisített elvárt adó (60 mrd Ft). Ráadásul a tavalyi évben befizetett 40 milliárd forint körüli adóbevételt kamatokkal együtt kellene visszafizetni a büdzsének és a további évek államháztartási egyenlegével kapcsolatos tervek is sérülhetnek.

A portfolio.hu kérdésére Veres János a tavasz során bizakodásának adott hangot az ügyben (nem meszeli el az AB a szolidaritási adót), holott lapértesülések szerint maga a pénzügyi kormányzat is a tavaly nyáron elfogadott adócsomag egyik legkritikusabb pontjának tartotta ezt az adónemet. A szakértők véleménye megoszlik abban, hogy kiállja-e az alkotmányossági próbát a jelenlegi formájában a szolidaritási adó. Akik szerint nem, ők azt emlegetik fel, hogy a testület a '90-es évek közepén megsemmisítette a 36-ról 18%-ra csökkenő társasági adóval párhuzamosan megjelent 23%-os kiegészítő adóval kapcsolatos törvényt, mert az felülírta a társasági adó által biztosított adómentességet.

A társasági adó egyik passzusa értelmében a legalább 10 milliárd (bizonyos megkötéssel legalább 3 milliárd) forint beruházást megvalósító adóalany a társasági adó mértékéig beruházási adókedvezményt vehet igénybe akár tíz éven át (ez a mentesség az évtized végén kifut). Ez pedig jogszabály szerinti teljes adómentességet jelentett, aminek segítségével számos multinacionális nagyvállalatot sikerült a '90-es évek közepétől hazánkba csalogatni, illetve beruházásokra ösztönözni.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az egyik ilyen vállalkozás az Audi Hungária Motor Kft. volt, amely a leginkább hallatta a hangját a 4%-os szolidaritási adó ügyében. Ennek nyomán sikerült elérni, hogy minden vállalkozás levonhatja a szolidaritási adó alapjából a kutatás-fejlesztési kiadásokat. (A 4%-os szolidaritási adó vetítési alapja az adózatlan nyereség mínusz a kapott támogatások, korrigálva a kapott és fizetett osztalékok egyenlegével, és ebből vonhatók le a K+F-kiadások.)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?