Az idei év első hat hónapjában tovább csökkent a nemzetgazdaság egészében foglalkoztatásban állók létszáma, a versenyszférában foglalkoztatásban állók számának növekedése nem volt képes ellensúlyozni a költségvetési szféra létszámcsökkenését. A bruttó átlagkeresetek összességében 7,9, a nettó átlagkeresetek 1,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-júniusi reálkereset 6,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
Az első hat hónap során a költségvetési szférában 762 ezren, míg a versenyszférában 1 942 ezren álltak teljes munkaidejű foglalkoztatásban. A tavalyi év azonos időszakához képest közel 5 százalékkal kevesebben dolgoztak a közszférában, a versenyszférában pedig csekély 0,2 százalékos mértékű emelkedés volt tapasztalható.
A havi nettó átlagkereset a nemzetgazdaság egészét tekintve az előző év ugyanezen időszakához képest 3,2 százalékkal emelkedett, amely lényegében a költségvetési szférában tapasztalt béremelkedésnek köszönhető.

A reálbérek szintje azonban 6,4 százalékkal csökkent, a fogyasztói árindex 8, 6 százalékos emelkedése mellett.
Az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az építőipar (19,6%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,4%), a kereskedelem, javítás (11,6%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,7%) gazdasági ágban, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a keresetek növekedésében nagy szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése.








