A külföldben gondolkodó magyar munkavállalók igencsak kedvelt célpontját képezi Nagy-Britannia. A külföldi munkavállalás mindig sokkal rizikósabb terület, mint a hazai, most azonban úgy tűnik fokozottabb figyelemre van szüksége azoknak, akik a szigetországban keresik a boldogulást.
A londoni magyar konzulátus ugyanis tegnap adott ki egy figyelemfelhívó közleményt, amely arra figyelmeztet, hogy a csaló "közvetítők" kisemmizik a nagy-britanniai munkavállalásra érkező magyarokat, melyet az MTI ismertetett.
Az utóbbi időszakban több olyan eset is előfordult, mikor rászedett magyar állampolgárok fordultak a londoni magyar nagykövetséghez. Ezekben az esetekben több száz fontnyi összeget csaltak ki az áldozatoktól közvetítői díj, illetve az első négy hónapi szállás költségének címén. A pénzek kifizetése után az álközvetítők eltűntek.
A konzulátus szerint csak október vége óta több tucatnyi ilyen eset jutott a képviselet tudomására. Néhány hónappal ezelőtt az MTI-nek számoltak be megpróbáltatásaikról átvert magyarok. Akkor az álközvetítők a munkavállalók nevében helyi bankokban hiteleket vettek fel. Az összegeket el is költötték műszaki cikkekre, a bevételből azonban a tényleges hitelfelvevők semmit sem láttak, mivel azt mondták nekik, hogy ők tartoznak a kiutaztatásért, szállásért és ellátásért.
Egy, a BBC által készített riportfilm pedig egyenesen arról beszél, hogy emberkereskedelemmé fajult a kelet-európai EU-munkavállalók nagy-britanniai kiközvetítésének jelentős része. Hivatalos adatok szerint a bővítés első hulláma óta több mint 600 ezren érkeztek Nagy-Britanniába, kétharmaduk lengyel.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A konzulátus arra figyelmeztetett, hogy azok, akik szeretnének a szigetországban munkát vállalni, mindenképpen győződjenek meg arról, hogy a magyar hatóság munkaközvetítői tevékenység végzésére nyilvántartásba vette e közvetítőt, sőt a munkaközvetítő általában közvetítői díjat sem kérhet.
Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) honlapján jelenleg 348 843 érvényes állásajánlat van jelen. Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) honlapján jelenleg 348 843 érvényes állásajánlat van jelen. A leggyakrabban keresett szakmák számviteli, pénzügyi és értékesítési ügyintézők, az irodai és ügyfélforgalmi, házvezetői, éttermi foglalkozások.







