-3 °C Budapest

Mennyit kerestünk decemberben?

Pénzcentrum
2008. február 20. 09:46

2007 januárja és decembere között az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a költségvetési intézményeknél átlagosan 2 millió 760 ezer fő volt az alkalmazásban állók létszáma - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.


Tovább folytatta a novemberben megindult csökkenését az alkalmazásban állók létszáma az év utolsó hónapjában is, mind a verseny-, mind pedig a költségvetési szférában.

A nettó átlagkeresetek tekintetében azonban emelkedést lehetett tapasztalni decemberhez képest, igaz, a költségvetésben csökkentek a nettó bérek. A vállalkozások szinte megállt a béremelkedés emelkedés üteme, decemberben az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékkal emelkedtek a nettó bérek a versenyszférában. A szférában dolgozók decemberben átlagosan havi nettó 123 865 forintot kereshettek, míg a költségvetésben (ahol novemberhez képest csökkent a jövedelem) 132 783 forintot vihettek haza.


8 százalékos infláció mellett 4,8 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához képest. Hogy miért fontos a reálbéreket vizsgálni? Ez az a termékmennyiség, amelyet adott munka elvégzéséért kapott pénzünkért vásárolhatunk.


A KSH szerint a nettó keresetek bruttóval szembeni alacsony emelkedésében szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék 2006. szeptemberi, valamint az egészségbiztosítási járulék 2007. januárban történt emelése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bruttó keresetek tekintetében az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az építőiparban (15,6%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások (11,4%), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,9%) valamint a kereskedelem, javítás (8,8%) gazdasági ágakban.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?