Bruttó 300 milliárd forint lesz jövőre az adó- és járulékcsökkentésre fordítható összeg, ebben már nagyjából megegyeztek a kormánypártok vezetői - írja a Világgazdaság.
A vita most az arányokon folyik: a szocialisták a forrás nagyobb részét - a munkahelyteremtés reményében - célzott járulékcsökkentésre, kisebb hányadát pedig a személyi jövedelemadó mérséklésére - a sávhatár 1,7 millióról 1,9 millió forintra történő emelésére - fordítanák, míg a liberálisok a forrás kétharmadát szánnák az szja csökkentésére.
A témát igyekeznek minél jobban "körbejárni", a részletek kidolgozása májusig is elhúzódhat, és a koalíciós egyeztetések közben zajlik majd a "szakmai" párbeszéd is. Ez utóbbinak része a miniszterelnök mai felszólalása a Magyar Tudományos Akadémián. Itt többek között arról beszél a kormányfő, hogy a szuperbruttósításra vagy a radikális szja-csökkentésre vonatkozó tervek helyett most a kis- és középes vállalkozások direkt támogatása, vagyis a célzott járulékcsökkentés körvonalazódik.
Kóka János, az SZDSZ elnöke tegnap ugyanakkor a parlamentben is elmondta, hogy pártja adóreformalapot hozna létre, ahova az állami kiadások csökkentéséből, a gazdaság kifehérítéséből származó források folynának be, s ezeket adó- és hiánycsökkentésre lehetne fordítani. A miniszterelnök szerint abban amúgy is egyetértenek a koalíciós pártok, hogy a felszabaduló összegeket adó- és deficitmérséklésre, s csak harmadsorban új programok finanszírozására fordítják majd.








